Kultúra

Sárosdi Lilla: Nagyon szívesen beszélnék Marton Lászlóval

Sárosdi Lilla: Nagyon szívesen beszélnék Marton Lászlóval

„Erősnek érzem magam, mert igazam van” – mondja a Marton Lászlót szexuális zaklatással vádoló színésznő, aki per esetén akkor is odamenne a bíróságra, ha senki nem állna mögötte. De sokan támogatják, illetve osztják meg vele a saját történetüket, mióta kiállt a nyilvánosság elé.

Jelentkezett még két áldozat Veiszer Alindánál, ráadásul az egyikük azt állítja, hogy mindössze két éve zaklatta őt Marton László. Mit gondol, ez a történet hogyan tud folytatódni?

Nagyon sokan állnak mögöttem. Most jelentkezett négy ügyvéd, akik felajánlották, hogy ingyen védenek, mellém állt egy nőjogi szervezet, a független előadó-művészeti szövetség és az a rengeteg nő, akik folyamatosan írják a történeteiket. Én most nonstop ezzel foglalkozom, próbálok erőt adni annak, akinek szükséges, és megköszönni sokaknak azt, hogy velem vannak. Legyen ez az ügy precedens értékű, és ennek következtében ez a régi hierarchia, ez a feudális berendezkedés ne csak megrepedjen, ez a fal omoljon le. Nem számítok erre egyik napról a másikra, de konkrét lépéseket várok. Tanulhatunk az ügyből, átemelhetünk másutt működő protokollokat. Legyen egy tudatos változás!

Derülhetnek még ki történetek? Vannak a szakmájában, akik most félnek?

Sok nő nem meri még elmondani a történetét. De természetesen más szakmák is szóba kerülnek. Férfiak és nők történetei is eljutnak hozzám. A probléma nem egy emberre korlátozódik, és nem is csak egy szakmára.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ha lesz egy per, és ön elbukik, vagyis Marton László nyer, az vissza is vethet egy ilyen folyamatot.

Ennek több oldala van. Erősnek érzem magam, mert igazam van. Akkor is odamennék a bíróságra, ha senki nem állna mögöttem. Szerintem, ha én elbukom, ezek az emberek, akik most erőre kapnak, tüntetni fognak. Olyan társadalmi kiállás van mögöttem, ami már nem hagy engem magamra. A bíróságot szerintem a társadalmi visszhang is befolyásolja.

Marton László felfüggesztette tanári megbízatását az egyetemen, és lemondott a főrendezői posztjáról is.

Jól teszi. És szeretném biztatni a diákokat, függetlenül attól, hogy pro vagy kontra foglaltak állást, hogy mondják el a véleményüket. Felzaklatódtak a kedélyek, de nagyon becsülendőnek tartom, hogy nem abban a feudális rendszerben gondolkodnak, hogy feltétlenül csak a feljebbvalóikra legyenek tekintettel. Ennek vége.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

El tudja képzelni, hogy felhívja Marton László?

Gondoltam rá a napokban, sok ismeretlen számról hívnak. És tulajdonképpen nagyon szívesen beszélnék vele.

Mit mondana neki?

Hogy ki kellett mondanom, az igazság egyszerű dolog. És az igazságnak következménye van. Ez az én történetem, ő meg rendezze magával.

Sokak szerint egy megbecsült művész munkásságát tette zárójelbe négy nap alatt.

Ez nem az én dolgom. Nekem a saját igazamért kell felelősnek lennem.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Olvasói sztorik