Belföld

Kegyetlen állatkínzás egy baranyai gyermekotthonban

Bíróság elé áll szerdán négy tinédzser, akik a vád szerint több mint egy éven keresztül kínoztak egy kutyát a szigetvári speciális gyermekotthon. Az ügyet most újrakezdik, az eljárást ugyanis a korábbi szakaszában fel kellett függesztetni, mivel nem találták a vádlottakat – tájékoztatott a Pécsi Törvényszék.

Az érintett fiatalok 2013 nyarán az említett intézményben éltek.  Ebben az időszakban az elsőrendű vádlott egy kicsi, fekete, keverék kan kutyát vitt otthonba, akit az otthon vezetőjének engedélyével fogadtak be. A nevelők gondoskodtak az eb ellátásáról és a nevelt gyerekek közül egy kislány is foglalkozott vele. Rendszeresen sétáltatta, és amikor az állat beteg volt, orvoshoz vitte.
A vád szerint a négy kamasz 2014. április 17-ig napi rendszerességgel hergelte, kavicsokkal dobálta, szerszámnyéllel ütötte, egy üvegszilánkokkal teli árokba kergette, télen hideg vízzel telt árokba kergette és egyéb módon bántalmazta az állatot. A kutyának emiatt hol a szeme gyulladt be, hol a lábát sértették fel a szilánkok,de arra is volt példa, a szájába botot adtak majd úgy pörgették a levegőben, felsértve ezzel a száját, fogait.
A vádirat szerint mindezeken túl ketten – az első- és a negyedrendű vádlott – egy letört kerítésdarabbal hergelte az ebet a kennel rácsán át, majd mikor a kutya azon keresztül ráharapott, felemelték és visszadobták. Ugyanezen a napon másodrendű vádlott bement az állathoz és a 160 centiméteres kerítésen keresztül kihajította, majd ezután 5-6 alkalommal fejen ütötte ököllel, illetve fojtogatni kezdte. Csak azért állt le, mert a kutyával foglalkozó kislány és a nevelők rászóltak.

A rendőrség is tudomást szerzett a történtekről, ezután a kutyát elzárták, de a fiatalok nem álltak le a kínzással.2014. május 28-án a negyedrendű vádlott az otthon udvarában egy 40 centiméter hosszú tömör vasrúddal kétszer vert a kutya hátára. A nevelők észrevették, és – állatorvosi segítséggel – menhelyre vitték az ebet még aznap.

Az igazságügyi szakértői vélemény szerint a vádlottak cselekménye alkalmas volt arra, hogy a kutya egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, ezen kívül különös szenvedést okozott az állatnak.

– áll a vádiratban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik