Belföld

Az LMP-t ostorozzák nyugdíjasügyben a szocialisták

Tizenharmadik havi nyugdíjt és ötvenezres nyugdíjminimumot ígérnek, de szerintük ehhez összefogásra van szükség, nem ötpárti egyeztetésre.

Ma minden harmadik nyugdíjas nélkülöz Magyarországon, egymillióan a létminimum alatt élnek – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője. Pártja szerint a nyugdíjas minimumprogram megvalósításához kormányváltás kell, amelyet „csak a demokratikus ellenzék választási együttműködésével lehet elérni”.

A szocialisták emiatt egy évvel ezelőtt kezdeményezték a nyugdíjasparlament létrehozását. Ezen a fórumon a helyi nyugdíjasklubok, civil szervezetek mondhatták el, mire van szükségük a nyugdíjasoknak. A folyamat lezárásaként létrejött az Országos Nyugdíjas Parlament és ahhoz kapcsolódóan egy egyesület is megalakult – tette hozzá.

A frakcióvezető közölte, hogy összeállítottak egy nyugdíjas minimumprogram, amelyet benyújtottak az Országgyűlésnek. Tóth Bertalan azt mondta, az LMP is csatlakozik a programhoz, bár ők másként gondolják annak megtárgyalását: ötpárti egyeztetést hívtak össze.

Pótcselekvésre nincs szükség, semmi értelme ötpárti egyeztetést összehívni, amelyre a kormánypártok nem mennek el – tette hozzá. Kormányváltásra van szükség, annak érdekében pedig nem ötpárti egyeztetésre, nem felesleges politikai vitanapokra, nem alkotmánybírósági beadványokra, hanem a választási együttműködés kialakítására van szükség – jelentette ki.

Azok a pártok, amelyek komolyan gondolják a kormányváltást, és nem csak egyéni érdekeik mentén kívánnak politizálni, kezdjék meg az MSZP-vel közösen a választási együttműködés kialakítását – mondta Tóth Bertalan.

Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer megteremtése érdekében benyújtott országgyűlési határozati javaslatot ismertetve elmondta, vállalják a 13. havi nyugdíj visszaállítását, legalább 50 ezer forintra emelik a nyugdíjminimumot, 50 százalékkal növelik az időskorúak járadékát és nyugdíjkorrekciós programot indítanak.

Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület elnöke közölte: szeretnék, ha a pártok megvitatnák a minimumprogramot, hogy azt kormányra kerülve fel tudják vállalni. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik