A migráció minden eddiginél veszélyesebb szakasza következik – mondta Palermóból, az EBESZ mediterrán konferenciáján részt vevő Szijjártó Péter az MTI-nek kedden.
A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, hogy az illegális migráció eddig is rendkívüli biztonsági kockázatot jelentett Európa számára; az elmúlt két évben 27 terrortámadás 330 halálos áldozatot követelt Európában, és 1300-an megsebesültek.
Most azonban egy minden eddiginél veszélyesebb szakasza következik a migrációnak
– mondta Szijjártó Péter, rámutatva, hogy az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépés átütő sikereket ért el, a terroristák korábbi területeinek immár 87 százalékát felszabadították, menekülniük kell, és ezért rekordmennyiségű terrorista fog azzal próbálkozni, hogy az illegális bevándorlási hullámot kihasználva bejusson Európába.