A magyar egészségügy zászlóhajója, a budapesti Honvédkórház tartja vezetőpozícióját, a HM intézménye a legeladósodottabb kórház az országban.
A Honvédkórház szeptemberben újabb 532 millió forinttal gyarapította adósságállományát. Ezzel együtt összesen 3,8 milliárd forinttal tartozott beszállítóinak.
A tartozásállomány további 9 intézményben haladta meg az egymilliárd forintot.
A Péterfy Sándor utcai kórházban szeptemberben újabb 268 milliónyi számla maradt kifizetetlenül, így 1,8 milliárdra növelte tartozásait, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza kórház és rendelőintézet pedig 190 milliós szeptemberi növekedéssel átlépte a 1,5 milliárdos határt.
A fekvőbeteg-ellátásban résztvevő egyetemek közül a Debreceni Egyetem 209 millióval csökkentette ugyan az adósságát, de szeptember végére ekkor is 1,043 milliárd forint volt a tartozása, a Szegedi Tudományegyetemnek pedig 77 milliós csökkenés után, 1,493 milliárd. A Pécsi Tudományegyetemen viszont újabb 318 milliót halmozott fel, így ott 1,3 milliárdra emelkedett a tartozás.
A Napi.hu kigyűjtése szerint a nagyobb adósok között továbbra is ott van a Békés megyei központi kórház 1,5 milliárd, az Egyesített Szent István Szent László kórház 1,34 milliárd és a Szent János kórház 1,3 milliárd forinttal.
A kórházak összességében szeptember végére újabb 4,3 milliárd forintot nem tudtak kifizetni, amivel csaknem 39 milliárd forintra duzzadt a magyar kórházak adósságállománya. A Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint rosszul kezdődött az ősz, mert a szeptemberben sokkal jobban romlott a mérleg, mint szokott. A havi átlagos adóssággyarapodás idén a 2,8 milliárd forint volt.
2017 első kilenc hónapjában 25,5 milliárd forinttal duzzadt az adósságállomány, miközben Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár egész évre 20 milliárdos növekedést tartott volna elfogadhatónak.