Belföld

Lázár az első világháborút hasonlította napjainkhoz

Nekünk, magyaroknak újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságunkért és függetlenségünkért – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Lázár János az első világháborúban hősi halált katonák felújított sírjainak átadásakor úgy fogalmazott, nem tudhatjuk, mit hoz a következő öt-tíz esztendő, de abban biztosak lehetünk, hogy egy magyar fiatalnak a hazája függetlenségért és szabadságáért újra és újra meg kell küzdenie.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus szerint a hétköznapi hősiességre, a szabadság és függetlenség iránti elkötelezettségre sokkal nagyobb szükségünk van, mint bármikor az elmúlt években. Hozzátette: ehhez adhat erőt azoknak a hősiessége és áldozatvállalása, akiknek emléke előtt ma fejet hajtunk.

Simicskó István honvédelmi miniszter elmondta, az első világháború több mint 15 millió ember életét vette el világszerte. A Magyar Királyság akkori területén 3,8 millió embert mozgósítottak a világháború elején.

Több mint 660 ezer magyar ember vesztette életét, 743 ezren sebesültek meg és csaknem ennyien estek hadifogságba – közölte a politikus. Hozzátette: 30 ezer körüli a hadisírok száma.

A hódmezővásárhelyiek az országosnál jóval nagyobb arányban vették ki részüket a harcokból. 15 ezer hódmezővásárhelyi ember szolgált az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében, közülük mintegy háromezren soha nem tértek vissza – tudatta a miniszter.

Hódmezővásárhelyen az első világháború centenáriuma alkalmából – a Honvédelmi Minisztérium által kiírt pályázat keretében – az evangélikus, a római katolikus és a görög keleti temetőben 66 hősi halált halt katona sírhelyét újították föl. Az egykori Arany temetőben nyugvó tíz hősi halottat exhumálták, végleges sírjaikat a Kincses temető hősi parcellájában alakították ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik