Belföld

Az NBH-s bolgár kapcsolat nem hagyja nyugodni az ügyészséget

Spirk József
Spirk József

újságíró. 2017. 10. 18. 06:28

Felülvizsgálati kérelem benyújtását fontolgatja a Fellebbviteli Főügyészség a Legfőbb Ügyészséghez a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőinek ügyében.

A kormányzati Magyar Időkben szerdán arról írt, hogy az ügyészségen nem nyugodtak bele a politikailag fontos ügy lezárásába, mert szerinte a szeptemberi jogerős ítélettel nincs minden rendben.

A Fővárosi Ítélőtábla szeptember 25-én mentette fel a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját, Galambos Lajost, utódját, Laborc Sándort, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét, Szilvásy Györgyöt és P. László cégvezetőt a kémkedés és bűnpártolás vádja alól.

A kémper először 2013-ban jutott el az ítélethirdetésig. Akkor a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa Galambost, Laborcot és Szilvásít börtönbüntetésre ítélte. 2015-ben a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú döntést hatályon kívül helyezte. Második nekifutásra a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa már mind a négy vádlottat felmentette, aztán ismét az ítélőtáblára került az ügy, a táblabíróság pedig helybenhagyta a “második” elsőfokú ítéletet, azaz a vádlottak szabadon és büntetlenül távozhattak.

Ha a most várható eljárásban a Legfőbb Ügyészség egyetért a Fellebbviteli Főügyészséggel, a Kúriához fordulhat rendkívüli jogorvoslatért – olvasható a szerdai Magyar Időkben. Ha a Kúria osztja az ügyészség álláspontját, új eljárásra kötelezheti az ítélőtáblát. Ebben az esetben bármi megtörténhet, azaz akár újból fordulhat a kocka, és ismét kimondhatják Galambos, Laborc és Szilvásy bűnösségét.

Az ügy lényege, hogy Galambos Lajos akkori főigazgató 2007-ben bolgár szakembereket hívott az NBH-ba, hogy hazugságvizsgálatnak vessen alá több, általa megbízhatatlannak tartott középvezetőt. A P. László vezette biztonsági cég közreműködésével hozott szakemberek valójában oroszok voltak, és sajtóhírek szerint a polgári elhárítás szerverére is rákapcsolódhattak, így akár államtitkokhoz is hozzájuthattak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.