Mivel november 4-től napi sok százezer utas fog átszállni a metrókról a pótlóbuszokra a Lehel téren éppen a mi templomunk mellett, úgy döntöttünk, hogy azt hétköznapokon is kinyitjuk és egész nap nyitva tartjuk – közölte az Indexszel Dr. Monostori László plébániai kormányzó.
Azt mondta: mindenki betérhet, aki szeretne megpihenni, feltöltődni, nézelődni, elmélkedni vagy csak leülni, a szerény gesztussal rossz időjárás, vagy esetleges üzemzavar esetén is igyekeznek hozzájárulni a fővárosiak bosszúságának csökkentéséhez.
Mindenkit várunk. Tényleg mindenkit
– mondta Monostori László.
November 4-én kezdődik a 3-as metró északi szakaszának felújítása, Újpest és a Lehel tér között buszok viszik majd az utasokat.
(Fotó: MTVA bizományosi / Balatoni József)