Belföld
Budapest, 2016. január 22.
A Fõtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Zrt. egyik gépkocsija halad a fõváros V. kerületében, a Múzeum körúton.
MTVA/Bizományosi: Turbéky Eszter 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Megmentette utasa életét a budapesti taxisofőr

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2017. 10. 13. 06:53

Korábban a témában:

Császár Lajos épp bevásárolni ment a napokban, amikor fájni, zsibogni kezdett a lába, alig tudott járni, emiatt hívott is egy taxit, hogy hazavigye – írja a Blikk.

Tóti Péter tíz perce várakozott már a Kőrösi Csoma téren, amikor meglátott a tükörből egy imbolyogva, sántikálva közlekedő ember.

Odatolatta, hogy segítsek beszállni. Kinyitottam az ajtót, és láttam, hogy falfehér az arca. A lábából ömlött a vér, majd összeesett

– elevenítette fel a történteket a taxis.

Császár Lajos egyetlen szerencséje az volt, hogy taxisa egykor mentőápolóként dolgozott.

Azonnal láttam, hogy vénás vérzése van. Miután hívtam a mentőket, hozzákezdtem az ellátáshoz: nyomókötést tettem a lábára, és felemeltem, így csillapult a vérzés

– mondta Tóti Péter.

A férfi mostanra jobban van, bár lehet, hogy a lábát már nem tudják megmenteni. Ezzel együtt élete végéig hálás lesz a sofőrnek.

Szunomár Tibor, a Főtaxi vezérigazgatója a lapnak elárulta, hogy a kolléga kitüntetést kap.

Fotó: MTVA/Bizományosi/Turbéky Eszter

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.