Belföld

Molnár Gyula szerint Botkában az a jó, hogy magas

Kifejezetten erős interjút adott a Heti Válasznak Molnár Gyula, az MSZP Retkes Attilája elnöke. Azt pedig, hogy az erős alatt mit értek, hagyjuk meg a történészeknek. De gyorsan tekintsünk át néhány szemelvényt az interjú legjobb pillanataiból, csak idézetek következnek:

Szocialista Pártelnök 1991 óta nem volt ilyen nehéz helyzetben, de vállalásaimat múlt hétfőig egész jól teljesítettem.

Arra kértem mindenkit a szombati választmányi ülésünkön is: ha valaki azt látja, hogy egy párttársunk a zsebében babrál, aztán gránátot ránt, feküdjön rá az illetőre. Lehet, hogy ő is felrobban, de hősi halott lesz, a másikat viszont a dolgozó nép megvetése sújtja.

Horn Gyula pártja nem fog össze a szélsőjobbal.

 

A Jobbik még szélsőjobb?

 

Az.

 

Miért?

 

Ott lóg a gárdistamellény a szekrényben.

 

Horn Gyula szekrényében meg a pufajka lógott.

 

Őt az emberek megválasztották.

Szél Bernadett pedig nem rendelkezik még azokkal az előnyökkel sem, amelyek Botka Lászlóban megvoltak.

 

Voltak olyanok?

 

Három is. Vidéki volt, sikeres városvezető, ráadásul: magas.

Csak az első 28 év zárult le. Most következik a második. Nem engedünk az 56-ból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik