Belföld

A magyar állam mentheti meg a Csíki Sör gyártóját

A Magyar Nemzet információi szerint csődközeli állapotba került a Csíki Sör gyártója, a Lixid Project SRL. Mivel a magyar piacon sem kelendő a termékük, a cég helyzete még súlyosabbá vált, ezért a lap úgy tudja, a vállalkozás vezetője magyar bankokkal tárgyal a hitelek átcsoportosításáról.

Így az is elképzelhető, hogy a Csíki Sör gyártóját a magyar adófizetők pénzéből segítik meg.

A cég adóssága tavaly 16 millió euró, azaz közel ötmilliárd forint volt, csak tavaly félmilliárd forintos veszteséget termeltek. A magyar terjeszkedés is sok pénzbe került a vállalkozásnak, a gyár kapacitását a négyszeresére növelték emiatt.

Taktikát vált a Csíki Sör
A tulajdonos szerint árháború zajlik ellenük az áruházakban, ezért házhoz szállítással próbálkoznak.

A lap információi szerint ha a gyár nem kap valahonnan segítséget, legkésőbb tavaszra bedőlhet, úgy tudják, a gyárépületet, a gyártósorokat és a telket is jelzálog terheli.

Cikkünk megjelenése után a Csíki Sör Manufaktúra alábbi álláspontját közölte:

A Csíki Sör eladásai hónapról hónapra és évről évre nőnek. A márka az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar kisüzemi sörmárka. A nemrég indított házhozszállítási akciónk pedig teljes siker, több tízezer embert szolgáltunk ki egy hónap alatt. Új munkatársakat veszünk fel, bővítjük az autóparkunkat, új sörökkel jelenünk meg a piacon és folyamatosan bővítjük a piacunkat.
A cikkben említett csődközeli állapotról szó sincs. A cikkben szereplő veszteség könyvelési kérdés, melynek oka egy 2016-os fejlesztés és beruházás egyes költségeinek elszámolása.
Adófizetők pénze, állami támogatás, vagy állami hitel soha nem volt a Csíki Sörben és nem is lesz, ilyenről nem is tárgyalunk. Egyedüli segítség, amit kaptunk, az a jó szó és a magyar emberek kiállása mellettünk, melyet ezúton is köszönünk.
Tisztában vagyunk azzal, hogy munkánkkal és sikereinkkel sok ellenérdekeltet és irigyet szereztünk, a fenti cikk megjelenését is ennek tulajdonítjuk.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik