Belföld

Büntethető lett a zsebszerződés, másnap eltűnt a 330 millió

2013. június 21-én a parlament elfogadta a földtörvény első változatát. A szavazásból nagy balhé lett az Országgyűlésben – a Jobbik még a pulpitust is elfoglalta, így akasztva meg a szavazást –, az ellenzék a törvény számos pontját elfogadhatatlannak tartotta, Orbán Viktor miniszterelnök szerint viszont a jogszabály nagy erénye, hogy véget vet a külföldiek magyarországi földvásárlásának, és lehetővé teszi, hogy visszaszerezzék a zsebszerződésekkel „kilopott” földet, erdőt.

Ez a törvény is tiltotta a gazdasági társaságoknak, hogy termőföldet vagy erdőt vegyenek, sőt emellett az új Btk. súlyos, egytől öt évig terjedő szabadságvesztést is kilátásba helyezett azoknak, akik mégis megpróbálnák zsebszerződéssel kijátszani a tilalmat. A zsebszerződések büntethetősége július 1-én lépett hatályba.

Egy nappal később

2013. július 2-án a budaörsi beváráslóközpont-sor végén álló erdő tulajdoni lapjáról lekerült az Auchan ingatlancégének 330 millió forintos jelzáloga. Előzőleg majdnem nyolc éven keresztül rajta volt.

Az M1/M7-es autópálya budaörsi közös szakaszát szegélyező 1,1 hektáros erdő tulajdonjogát 2005. október 12-én szerezte meg egy gödöllői magánszemély.

Öt nap múlva bejegyezték a tulajdoni lapra az Immochan Magyarország Ingatlanüzemeltető és Bérbeadó Kft. nagyösszegű zálogát is, ami azt jelentette, hogy a gödöllői férfi nem adhatja el másnak az ingatlant, hacsak ki nem egyenlíti a cég felé a tartozást.

Éppen ennek az erdőnek a tervbe vett kiirtása borzolta fel az elmúlt hetekben Budaörsön a kedélyeket.

Jelenleg három bevásárlóközpont sorakozik az autópálya oldalán, de egy újabb megépítését is tervbe vették. Csakhogy a 15 ezer négyzetméteres barkácsáruház és a hasonló alapterületű parkoló már nem fér el a másik három mellett az Immochan telkén, ezért a beruházási területbe be kell vonni a szomszédos önkormányzati telket és a magánszemély erdejét is. Az építkezésnek így szinte teljesen áldozatul esne a lakóövezetet védő erdő.

A 24.hu szeptemberben írt arról, hogy Budaörsön aláírásgyűjtés kezdődött a 3 hektárnyi fa megmentéséért. A Wittinghoff Tamás vezette önkormányzat viszont támadásként értékelte, hogy a helyi aktivisták bele akarnak szólni a településrendezés kérdéseibe. A polgármester olyan fontosnak tartja a beruházást, hogy hajlandó az önkormányzat telkét az építkezésnek megfelelően becserélni, sőt lazítana a helyi építési szabályzat előírásain is, hogy még a jelenleg kötelezőnél kisebb arányú zöldterület se jelentsen problémát.

Egy tulajdonos, aki sohasem szól bele, mi legyen a tulajdonával

Az erdő sorsáról és a beruházásról lefolytatott vitákon a gödöllői tulajdonos egyetlen alkalommal sem jelent meg és soha nem nyilvánított véleményt az ügyben. 2016 decemberében az önkormányzat bizottsági ülésén az Immochan jogásza ezt azzal magyarázta, hogy a férfitől

teljes meghatalmazásuk van, és aláírtak vele egy előszerződést, hogy amennyiben átminősítik a területet, akkor eladja nekik.

Ez annyit jelent, hogy a korábban 330 milliós zálogot adó céggel 100 százalékosan együttműködő magánszemély csak addig marad tulajdonos, amíg a terület el nem veszti erdőjellegét. Amennyiben a területet nem lesz erdőként nyilvántartva, szabadon megvásárolhatja akár egy gazdasági társaság – például az Immochan – is. Ezt a férfi már jó ideje szerződésben garantálta.

A 24.hu megkérdezte az Immochant, hogy

  • milyen tranzakció zajlott az erdő tulajdonosa és a cég között, amely a 330 milliós jelzálog bejegyzésével zárult, és hogy
  • miért törölték azt 2013-ban?

Az Immochan ezekre egyáltalán nem adott választ. Azt írták, hogy a magánszemély tulajdonában álló területet érintő tranzakciók lezárult ügyletek, amelyek nincsenek összefüggésben a tervezett Bauhaus-beruházással.

Az Immochan Magyarország mint a teljes, M1/M7 autópályáktól északra elterülő kereskedelmi park fejlesztője már a park fejlesztésének korábbi fázisában felkészült a jelenleg érintett, a Decathlon melletti terület jövőbeli hasznosítására. Ezért a fent említett, 4184 helyrajzi számú, 11 270 négyzetméteres terület tulajdonosával már korábban megkezdte az egyeztetéseket a későbbi hasznosítás érdekében. A cégnek a terület hasznosítására nincsen előszerződése, az előszerződés a magánszeméllyel az ingatlan értékesítésére vonatkozik, amennyiben az ingatlan művelésből kivont, kivett megnevezésű lesz.

A 24.hu információi szerint a gödöllői férfi nem véletlenszerűen kerülhetett ingatlanvásárlási ügyben kapcsolatba az Immochannal.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a napokban egy Youtube-videóban hívta fel a figyelmet arra, hogy a soroksári Auchan közelében egy furcsa szabadidőparkot hoztak létre. A terület az elnevezése ellenére jobban hasonlít egy leendő ingatlanfejlesztés egyelőre parkoltatott területére, mint egy parkra. A gazos térségen egyetlen pihenőpad és egy mindentől távollévő üres játszótér árválkodik.

A terület tulajdonosa a papírok szerint itt is ugyanaz a gödöllői férfi, mint a budaörsi erdő esetében, öt éve vette meg az Auchan melletti telkeket.

Mi az a zsebszerződés?

A magyar termőföld illetve erdő forgalmára vonatkozó tilalom kijátszására kötött szerződéseket hívják zsebszerződéseknek. Ezek lényegében a földszerzésben korlátozott valódi tulajdonos és a stróman között jönnek létre. Ilyen esetekben a vételárat a külföldi személy vagy cég adja, de a stróman nevére kerül az ingatlan. 2013 július 1-től a haszonélvezeti vagy használati jog kijátszása a bűntett kategóriába került, több éves szabadságvesztéssel büntethető. A jelzálog gyakori formája a zsebszerződések elrejtésének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik