Belföld

A duplájára emelkedett a Szijjártó barátjának adható állami pénz

9,3 milliárd forintból ki lehetne fizetni Pécs adósságát.

Az eredeti 5,5 milliárd forintról 9,3 milliárd forintra emelte a 2017-es kommunikációs keretszerződés a Szerencsejáték Zrt. – derült ki az állami cégnek a honlapján közzétett, a pénteki Magyar Nemzet által szemlézett szerződéseiből. Az erről szóló megállapodást augusztus végén írták alá azzal a Trinity Communications Kft.-vel, amely a kormány egyik kedvenc reklámügynökségének számít, és amelynek tulajdonosa Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jó barátja, Kuna Tibor, aki egykor a Fidesz kabinettitkára is volt.

De a Szerencsejáték Zrt.-ben is vannak kormánypárti kapcsolatokkal rendelkező vezetők, emlékeztet a lap: a vezérigazgatója ugyanis Braun Márton, a marketing- és kommunikációs igazgató Zsiga Marcell, akik korábban mindketten fideszes országgyűlési képviselők voltak.

Mivel keretszerződésről van szó, nem biztos, hogy ezt az összeget ténylegesen el fogják költeni, de jó esély van rá, hiszen 2016-ban is mintegy 10 milliárd forint értékben kötött a Szerencsejáték Zrt. reklám- és népszerűsítő kampányokról szóló szerződéseket. A mostani összeg akkora, hogy abból például ki lehetne fizetni Pécs teljes adósságát, vagy le lehetne bonyolítani egy országos választást. A különbség az eredeti és a módosított összeg között pedig megfelel a Belügyminisztérium által biztosított tüzifa-támogatás keretének.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik