Belföld

A Párbeszédhez dörgölőzik, választási pártot akar az MSZP

Már mennek az egyeztetések a háttérben, hogy mi legyen az MSZP sorsa a választások előtt. Karácsony Gergelyre kacsingatnak.

Kedd reggel Molnár Gyula MSZP-elnök és Karácsony Gergely Párbeszéd-társelnök találkoztak és beszélgettek a Hvg.hu szerint. Molnár a lap szerint felvetette, hogy Botka László visszalépése után csináljanak egy közös választási pártot, aminek listáját Karácsony vezetné,

tehát ő lehetne a szocialista-párbeszédes szövetség miniszterelnök-jelöltje.

Ez még csak egy tárgyalás volt, megállapodás nem született, főleg, hogy a Párbeszéd épp az Együtt Új Pólus nevű együttműködése felé közelít. A lap emlékeztet rá, hogy egy hete Botka ajánlatot tett több kisebb pártnak egy közös listára. A Párbeszéd ezen három helyet kapott volna, amiből egy tényleges mandátum lehetett volna.

Botka és Karácsony korábban sem zárkóztak el egymástól, Karácsony közölte is, nem akar Botka ellen küzdeni. Közös jelöltként amúgy Szél Bernadett neve is felmerült, de időközben őt logikusan az LMP választotta meg a saját listája élére, kormányfőjelöltnek.

Arról még vegyesek a hírek, Botka László bukása után honnan akar miniszterelnök-jelöltet az MSZP vagy akar-e. Mindenesetre Molnár pártelnök a HírTV-ben azt mondta hétfőn, párton kívüli jelöltként olyat tudna elképzelni, aki lefedi a teljes demokratikus oldalt. A Hvg.hu szerint egyébként a szocialisták a kövő héten Gyurcsány Ferenc DK-jával is leülnek tárgyalni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik