Belföld

Hidegvérrel ölt egy baranyai faluban

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2017. 09. 27. 06:37

A Pécsi Törvényszék elé került az a férfi, aki brutális módon, egy fejszével megölte külföldi szomszédját egy baranyai faluban. A per szerdán kezdődik, a támadónak

nyereségvágyból,bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberülés bűntette miatt kell felelnie  – egyebek mellett.

Az áldozat egy idős, német állampolgár, aki kétszer megbízta a vádlottat, hogy segítsen a túronyi háza körüli kisebb munkák elvégzésében. 2016. május 14-én vagy 15-én a későbbi tettes otthon lerészegedett és úgy döntött, meglopja szomszédját: egy fűnyírót vagy egyéb műszaki cikkeket akart szerezni a melléképületből.

Vitt magával egy fejszét is arra az esetre, ha lebukna és a férfi ellenállna.

A telek mellett lévő már letaposott kerítésen át jutott be az udvarra, majd a melléképület felé vette az irányt. Ám amikor lenyomta a kilincset, váratlanul megjelent a férfi, de nem tett semmit, bement a házba. A vádlott azonban követte, és az előtérben utol is érte. Nekitámadt, és egy vagy két alkalommal – az idő közben már felé fordult áldozat fejére sújtott a fejsze fokával. Az ütéstől az idős ember elesett, a tettes pedig további ütéseseket mért rá kétszer-háromszor.

Ezután értékek után kutatott. A zsákmánya az áldozat tárcájában lévő 22 ezer forint volt és az iratai, valamint némi német márka, ugyanis az idős ember gyűjtötte a pénzérméket. Utóbbi 13 forintot ért.

A bántalmazás során a sértett olyan súlyos – az élettel összeegyeztethetetlen – sérüléseket szenvedett, hogy életét az azonnal érkező orvosi segítség sem menthette volna meg.

Ezek után a vádlott hazament, és ott kivette a pénzt a tárcából, a férfi okmányait elégette, majd Pécsre utazott, az éjszakát az utcán töltötte, majd az első busszal visszatért, és lefeküdt aludni. Éjjel 2 órakor eszébe jutott, hogy a bűncselekményhez használt fejszét szomszédjánál hagyta, ezért visszament a gyilkosság helyszínére hajnali 3 óra körül. Tisztítószert és rongyot is vitt magával, és letörölte a tárgyakat, amelyekhez hozzáérhetett. A törvényszék tájékoztatásából most kiderült: eközben újabb zsákmányt szerzett, ezúttal már csaknem 100 ezer forint értékben.

A férfi a fejsze nyelét ugyancsak elégette, a fokát és a lopott holmit pedig hátizsákba rakta, és egy ismerőse házánál lévő kútba dobta, ahol a nyomozók később meg is találták.

Ahogy arról beszámoltunk, a rendőrség körülbelül két héttel a brutális gyilkosság elkövetése után közölte: egymillió forintot fizetnek annak, aki elvezeti őket a tetteshez. A férfit végül idén tavasszal kapták el, de a pénzt nem kellett kifizetniük senkinek.

(Kiemelt kép: police.hu)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István

Őrizetbe vették a rendőrök M. Richárdot

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.