Belföld

Botka nélkül tárgyal az MSZP Gyurcsánnyal

Ha tárgyal.

A Magyar Nemzet úgy tudja, ha összejön az egyeztetés a baloldali együttműködésről, az MSZP-t nem miniszterelnök-jelöltje, hanem Molnár Gyula pártelnök és Hiller István választmányi elnök képviselné. Az egyeztetések alapja a szocialisták hétfőn bejelentett – és lényegében néhány óra alatt dugába dőlt – ajánlata lenne, amely teljes körű ellenzéki összefogásnál szétosztaná az országos listás helyeket a pártok között.

Botka mesterterve: új ajánlatot tesz az ellenzéknek
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint eljött a tetteknek az ideje.

A DK a listás helyek 17 százalékát kaphatná így, de a Magyar Nemzet szerint Molnár és Hiller újra azzal az ajánlattal állna elő, hogy Gyurcsány ne legyen a listán, helyette egyéni választókerületben méresse meg magát, éspedig a XV. kerületben. Ettől a DK eddig elzárkózott, most annyi az újdonság, hogy a szocialisták ajánlata lehetővé tenné az önálló frakcióalapítást számukra.

 

Az együttműködést az MSZP-vel több párt is elvi alapon utasítja el, de Molnár Gyula azt mondta, nem készül „B terv” arra az esetre, ha nem lesz összefogás.

László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint az ellenzéki pártok akkor követik el a legnagyobb hibát – és úgy néz ki, elkövetik –, ha azt hiszik, önmagában áttörést hoz valamelyik összefogási technika. A probléma valójában az, hogy ellenzék támogatottsága (a Jobbik nélkül) meg sem közelíti a Fideszét, a választók pedig egyre kevésbé „finnyásak” ma már a szimpátiánál többet számít, hogy egy politikus le tudja-e győzni a Fideszt, vagy sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik