Belföld

Így mondott nemet Botkának az ellenzék

Mint korábban megírtuk, Botka László hétfőn előállt mestertervével, új ajánlatot tett az ellenzéknek, mégpedig azt, hogy mind a hat demokratikus ellenzéki párt bent lehet a parlamentben.

Világos, hogy a demokratikus ellenzék képviselői tudják, hogy ebben a rendszerben csak akkor van esély a kormány leváltására, ha teljes, egységes demokratikus ellenzéki indulás van. Ez pedig azt jelenti, hogy mind a 106 választási körzetben közös jelöltet állít a demokratikus ellenzék

– jelentette be.

A hvg.hu megkérdezte az ellenzéki pártokat, miért utasították el az MSZP miniszterelnökjelöltjének ajánlatát.

  • a DK szerint a javaslatban nincs új elem, szerintük Botka László korábbi, már többször elmondott javaslatát ismételte meg,
  • az LMP szerint nem lehet leváltani a kormányt olyanokkal, akik 2010 előtt kormányon voltak,
  • a Momentum azt nyilatkozta, ők nem azért politizálnak, hogy parlamenti székekhez jussanak, hanem hogy jobb hellyé tegyék Magyarországot, így nem az számít, hogy hány parlamenti helyet ajánl fel nekik az MSZP,
  • az Együtt nem hisz egy ilyen listában,
  • a Liberálisok szerint sok mindenen lehet vitatkozni, de szerintük pozitív, hogy valaki elgondolkodott, milyen keretek között lehet együttműködni,
  • a Párbeszéd minden tárgyaláson szívesen részt vesz, de szerintük az a lényeg, hogy megállapodjanak az egyéni körzetekben.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik