Belföld

Öten erőszakoltak meg egy 16 éves magyar lányt

Öt 18 és 20 év közötti fiatal férfit tartanak előzetes letartóztatásban, miután a gyanú szerint szexre kényszerítettek egy 16 éves szűz lányt egy kelet-magyarországi házibuliban pár héttel ezelőtt – értesült a Bors.

A lap úgy tudja, hogy a fiatal lány barátaival ment el egy házibuliba, ahol Gina nevű randidroggal kábították el. A magatehetetlen lányt ezután mind az öten megerőszakolták. A Bors szerint a lány a saját lábán ment haza, másnap úgy emlékezett, hogy jól szórakozott.

Többen tudomást szereztek az erőszakról, mert az egyik gyanúsított a telefonjával fényképeket készített az esetről, amiket aztán továbbított ismerősének. Az áldozat másnap délután az egyik barátnőjétől tudta meg, mi történt vele.

A 16 éves gyerek egy színvonalas kelet-magyarországi középiskolába jár. A családot nagyon megviselték a történtek, és azt tervezik, hogy elköltöznek a településről.

A lapot a nyomozást folytató rendőrség arról tájékoztatta, hogy nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt folyik a vizsgálat. Az illetékes ügyészség közölte, a gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezték, mert fennáll a veszély, hogy megszöknek vagy befolyásolják a tanúkat.

Akár nyolc évet is kaphatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik