Belföld

Lázár: egy ideig nem lesz pszichológus kamara

Nem a kormánynak, hanem a szakmának fontos, de nincs róla konszenzus.

Ebben a parlamenti ciklusban nincs esély arra, hogy napirendre kerüljön a pszichológus kamara felállítása – jelentette ki Lázár János a csütörtöki Kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt azzal indokolta, hogy nincs konszenzus a pszichológusok között az érdekvédelmi szerv működésének részleteiről. Azt mondta, nem a kormánynak, hanem a szakmának fontos a testület létrehozása, azt pedig nem akarják, hogy az érintettek egy részének akarata szerint és mások akarata ellenére valósuljon meg.

Ha a pszichológusoknak kamarára van szükségük, egyezzenek meg

– jelentette ki Lázár, hozzátéve: meghallgatták az érveket és ellenérveket is, de a kormány nem tud igazságot tenni, ha a szakmának kell kamara, azt a döntő többségnek támogatnia kell.

Bagdy Emőke: Ez alaptalan és alattomos vád a családunk ellen
Újra fellángolt a másfél éve tartó vita a pszichológus kamaráról, a professzor viszont azt mondta: már nem hadakozik a testület létrejöttéért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik