Belföld

Egy diáklány üzent az Oktatási Hivatalnak: „Utálom az egészet, amit maguk művelnek”

Egy diáklány, Finszter Emőke az Oktatási Hivatalnak üzent Facebookon, írását pedig cikkünk írásáig már közel háromezren megosztották, illetve több mint nyolcezren kedvelték.

Attól, hogy azt mondogatjuk, sokat költünk az oktatásra, még nem igaz
Palkovics László szerint Magyarország sokkal többet költ az OECD és az unió átlagánál az iskolák és az oktatási rendszer fejlesztésére. Az OECD jelentése egészen mást mutat.

A lány arról ír, hogy mennyi órát kell az iskolában töltenie egy nap, ezen felül pedig mennyit kell foglalkoznia még az összes tantárgyával.

Én a tanárokat nem hibáztatom, sőt sajnálom önöket amiatt, amit velünk és önökkel tesznek

– áll a posztban.

Emőke szerint robotot akarnak csinálni belőle, ezért nincs gyerekkora, nincs ideje szórakozni, ezért biztos abban, hogy az ő gyerekei elkerülik majd a magyar oktatást.

Nem normális, hogy egy tanárnak több időt kell tölteni mások gyerekeivel mint a sajátjaikkal, és nem normális hogy több időt töltünk tanárainkkal,mint a szüleinkkel tudunk

– írja Finszter Emőke.

A teljes poszt itt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik