Belföld

„Az iskolában kellene demokráciát tanulni, nem az utcán”

Botka László Makón bemutatta az MSZP egyéni választókerületi jelöltjét, a párton kívüli Rója Istvánt, aki 22 éven át vezette a József Attila Gimnáziumot a városban, mielőtt kirúgták. A képviselőjelölt egyike azoknak a pedagógusoknak, akik szakmai ellenvéleményt fogalmaztak meg a fideszes oktatáspolitikával szemben.

A HVG-nek adott interjújában elmondta, csak a teljes ellenzéki összefogással tudna azonosulni.

Úgy fogadtam el az MSZP felkérését, hogy tisztában vagyok vele: ők is összeborulnak, akivel csak lehet. Nem vagyok szocialista, és azt is leszögezem, hogy a 2010 előtti Magyarországon sem mentek jól a dolgok. Egyébként mások is megkerestek, de ők nagyon kis pártok voltak, márpedig igazából csak a Fidesz, az MSZP és Jobbik játszik. Tisztában vagyok azzal, hogy nincs Magyarországon egyértelműen szimpatikus politikai csoportosulás.

Tudja, hogy sok esélye nincsen Lázár János ellen, de elfogadta a felkérést, mert tudja,

a gonosz érvényesüléséhez elég, ha a jók tétlenek maradnak.

Az óráinak része a demokratikus beszélgetés, azt pedig álságos nézetnek gondolja, hogy az iskolában nincs helye a politikának.

Melyik középiskolai tanárára emlékszik? Arra, amelyik nyomott egy sablonszöveget, vagy arra, aki a szocializmus idején is merte értékén kezelni a szocreált művészettörténet órán? A mai 12. évfolyam tanulói közül jövő tavasszal sokan már választók lesznek. Hol tanulhatnak ők demokráciát? Az iskolában kellene én nem az utcán.

– mondta.

Direkten nem politizál, de Paksról szerinte fontos beszélni. Nem bánja, hogy Lázárnak visszaszólt, mert

addig ugyanis még eljut az ember, hogy valami nem tetszik neki, de odáig kevesen mernek, tudnak elmenni, hogy ezzel kiálljanak a világ elé. Ahhoz viszont, hogy valami változás is történjen, sok, jó helyre behúzott x-re van szükség a szavazólapokon. Nem tüntetni, barikádra kell menni, hanem szavazni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik