Belföld

Meghalt a pszichiátrián vajúdó nő csecsemője, négy embert gyanúsítanak

A Szent Imre kórház szerint nem ad pontos és hiteles képet a haláleset nyomán indult ombudsmani vizsgálat.

Négy embert gyanúsítanak bűncselekménnyel az után, hogy 2015-ben a Szent Imre Kórház pszichiátriai osztályán nem kapott orvosi segítséget egy vajúdó nő, és meghalt a csecsemője.

A BRFK a Zoom.hu megkeresésére közölte: négy főt hallgattak ki, kettőt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, kettőt pedig foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés miatt. A rendőrség először közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálta az ügyet, később viszont az életvédelmi osztály kezdett nyomozni, ez most is tart.

A kórházban az ombudsman is átfogó vizsgálatot indított. Székely László szerint a pszichiátriai osztály dolgozói a vajúdást és a szülés megindulását sem vették észre annak ellenére, hogy a nőt a krízismegfigyelőben helyezték el. Be volt pelenkázva és le is kötözték, csak akkor segítettek neki, amikor már a gyermek feje és karja is kint volt.

A kórház annyit közölt a portállal, hogy a haláleset kapcsán indult ombudsmani vizsgálatban foglaltakkal nem értenek egyet, szerintük az nem ad pontos és hiteles képet az intézményről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik