Be kell-e állni Botka mögé?

Elképzelhetjük mekkora elemzői és újságírói várakozás előzhette meg Szél Bernadett rejtélyes bejelentését, amelynek előszelét hétfőn politikusi közösségi oldalán is megfújta. Azóta tudjuk, a titok abban áll, hogy a kongresszusi jóváhagyást követően az LMP az „új pólus” egyik legnépszerűbb politikusát kínálja miniszterelnök-jelöltként. Ez nem nagy meglepetés: egyrészt a pártban más alkalmas jelölt nincs – legalábbis ha az ismertség és a népszerűség a kiválasztás feltételeinek minimuma –, másrészt az LMP születési körülményei, identitása alapján egy pillanatig nem volt kérdés, hogy beállnak-e Botka László mögé. Nem. Ehhez nagyon sok tényezőnek kellett volna változnia, de Botka bejelentkezése óta lényegében semmi sem ennek jegyében történt.

Kis pólus?

Bár ebben a formában ez sem igaz: Botka népszerűsége kezdeti pozíciójához képest visszaesett, a vele kapcsolatos várakozások csökkennek. A Momentum bejelentette, nemhogy nem áll be Botka mögé, de az „új pólusnak” sem kíván része lenni. Erre is lehetett számítani. Ennek ellenére érthető, hogy Juhász Péter nyitva akarja hagyni az együttműködés lehetőségét, „blame game-be” ágyazva politikai helyzeteket próbál előállítani (az ügyek melletti elköteleződés mint tetemre hívás ismerős gyurcsányi gyakorlat 2010-2013 idejéből). Az „érthetőt” úgy kell értelmezni, amennyiben Juhász abból a feltételezésből indul ki, hogy a Momentum és az LMP a „régi baloldaliaktól” eltérő karakterű szavazói elkötelezettek valamiféle választási együttműködés iránt (legalább az egyéni választókerületi koordinációban való részvétel mellett), és igénylik ezt pártjuktól, úgy méltányolják az Együtt konstruktivitását. Így pedig potenciális szavazókat veszíthet az LMP és/vagy a Momuntum.

Mindez azonban akkor ilyen egyszerű, ha belátható idén belül az Együtt lesz a domináns erő e pártok közül. De mivel erre egyedül kevés esélye van, adódik a kérdés/feladat:

létrejöhet-e egy „kis pólus”, egy Együtt–Párbeszéd együttműködés jegyében? Ennek miniszterelnök-jelöltje – Szélhez hasonló okok miatt – vélhetően Karácsony Gergely lehetne.

Ezen a ponton érdemes kitérni Karácsony fellépésére és mondataira Botka szegedi értelmiségi összejövetelén. Zugló polgármesterének szavait mindenki úgy értelmezte, ahogyan éppen stratégiája indokolta: a Botka-közeli nyilvánosság az MSZP miniszterelnök-jelöltje mögötti „beállásként”. Az „új pólus” nyilvánossága úgy tálalta az elhangzottakat, hogy Karácsony azt üzente, a közös cél, a rezsimváltás fog dominálni. Voltak olyan jól értesültek, akik szerint Karácsony valójában Botka párton belüli ellenfeleinek üzent: nem lesz partner Szeged polgármesterének „meghekkelésében”. Mindhárom narráció lehetséges, csak az érintett nem mondta el azóta sem, mire is gondolt pontosan.

El lehet játszani a gondolattal, mit jelentene a Párbeszédnek beállni Botka mögé. Aki egy kicsit is ismeri az MSZP belső világát, hatalomtechnikai elevenségét, erőviszonyait, tudhatja, hogy a szocialisták listájáról frakciónyi párbeszédes nem jut be a parlamentbe, ahogyan Botka egy-két biztos listás hely mellett sem tud a billegőknél jobb egyéni választókerületeket ígérni potenciális szövetségeseinek.

Bár Botka hirtelenjében jött új baloldalisága helyenként valóban kompatibilis a Párbeszéd baloldaliságával (nem úgy, mint az azzal némely ponton ellentétes szegedi gyakorlata), ám

Botka nem az MSZP.

Utóbbi még mindig az a formáció, amely a Párbeszédnek 2014 után különönsen a kritika tárgya volt. Akárcsak az LMP-re, a Párbeszédre is igaz, hogy (köz)politikai elvei a Botkán túli MSZP-vel ellentmondásosak, és most nem a zuglói (budapesti) szocialisták tevékenységére vagy Karácsony Városliget-konfliktusára utalunk, hanem általában „az” MSZP és „a” Párbeszéd politikai önképére. Ha Botka mellé áll – és további szövetségesek nem érkeznek, amire az esély meglehetősen nagy –, a Párbeszéd hitelessége kérdőjeleződhet meg úgy, hogy a döntés sem a rezsimváltáshoz, sem a Párbeszéd politikai és szervezeti integritásának megőrzéséhez nem visz közelebb. Vagyis ha csak a Párbeszéd megy Botkával, az az MSZP listájának jelenthet előnyöket, de a rezsimváltáshoz aligha visz közelebb.

Mindezzel szemben áll az a lehetőség, hogy az Együttel „kis pólust” alkotnak, és kísérletet tesznek a kispárti dominánsszerepre. Nyilván külön frakciónyi képviselő így sem jön össze, de egyrészt mindkét párt megőriz valamit az integritásából – a politikait, így hitelességét mindenképpen –, és a választók „tanítása” esetén a külön listák is érvelhetők és hatékonnyá tehetők.

Máshogy jár az óra

Élek a gyanúval, hogy több olyan „pólusszavazó” van, aki támogatna egy Karácsony vezette listát, mint egy Botka által vezetettet, amelyen rajta van Zugló polgármestere – és ezzel adott esetben nagyobb esélyt adhatnak a rezsimváltásnak. Hangsúlyozni kell tehát: bármelyik párt Botka mellé állása akkor nyerné el egy-egy mandátumon túlmutató értelmét, ha minden egyes párt így tenne. Ma pedig egy sem gondolkodik ebben. Ez lenne a kabát, ehhez kell varrni az együttműködés gombját.

Az biztos, hogy a fentiekben tárgyalt szereplőknek nincsen sok idejük dönteni. Nem azért, mert bármely pártban vannak is, az egyéni ambíciójukat ne tudnák később is érvényesíteni – ez is kérdéses persze –, hanem mert 2013-2014 tapasztalata mégis csak azt bizonyítja,

hogy a későn kialakított indulási modell amortizál.

A Jobbikon kívüli ellenzéknek, bárhogyan indul is, idő kell megtanítani a választót, hogy azt találják meg, akit és amit keresnek. Természetes, hogy a kampányban nagyobb figyelem jut a politikára, de a nyilvánosság jelenlegi szerkezete és egyéb nem kívánatos külső szempontok miatt az ellenzék ideje máshogy jár. Még nem járt le, de az óra mutatója egyre hangosabban ketyeg.

Böcskei Balázs politikai elemző

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán