Belföld

Tiltakoznak a fogorvosok, 700 praxis csak sürgősségi beavatkozásokat végez el

Várhatóan az ország délnyugati sarkában lesz a leglátványosabb a fogorvosok hétfőn kezdődő tiltakozó akciója. Csaknem 2800 közfinanszírozott praxisból 700-ban vállalták, hogy három napon át csak a sürgős beavatkozásokat végzik el a tb-támogatott rendeléseken – olvasható a Népszava hétfői számában.

Mint írják, az orvosok ezzel a demonstrációval tiltakoznak az ellen, hogy évek óta sokkal kevesebb pénzt kapnak a betegellátásra, mint amennyiből praxisaik még működtethetők. Az ő ellátmányuk töredéke annak, mint amennyit az alapellátás másik nagy csoportjára, a háziorvosokra fordít az állam.

A legtöbb fogorvos Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Somogy és Zala megyében csatlakozott az akcióhoz. Budapesten a Csengery, a Visegrádi, a Hercegprímás utcai, a Hősök terei szakrendelők is csak a sürgősségi esetek ellátását vállalták. Pest megye 240 szolgáltatójából 70-100-ban korlátozzák a betegfogadást.

Az akció szervezője, Nagy Ákos keszthelyi fogorvos a lapnak azt mondta: most az egészségügyi kormányzat évente átlagosan 2800 forintot hajlandó költeni egy polgár ellátására. Példaként említette, hogy egy fogtömésért a magánrendelőben 10-15 ezer forintot is elkérnek, míg ő az egészségbiztosítótól a lyuk nagyságától függően 1800-2200 forintot kap, miközben ugyanazt az anyagot használják.

Nagy Ákos erős vészjelnek tartja, hogy a fogorvosi körzetek 10 százaléka már betöltetlen. Üres praxis nemcsak vidéken, hanem már Budapesten is található.

Az EMMI közleményében azt írja:

A kormány a fogorvosok mellett áll, az egészségügyi alapellátás átfogó megerősítése keretében az állami fogorvosi ellátásában dolgozó fogorvosok számára többlettámogatást, praxisvásárlási illetve letelepedési támogatást biztosítunk. A fogorvosi alapellátás további erősítéséről zajlanak a tárgyalások a Magyar Orvosi Kamarával.

A kormány kiemelt célja az alapellátás megerősítése, hiszen csak erős alapellátásra épülhet a jól működő egészségügyi rendszer. Éppen ezért az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokkal párhuzamosan az alapellátás keretében is több alkalommal finanszírozási díjtétel-emelés valósult meg. A kormány 2009-hez képest 2018-ban már 70%-kal több pénzt biztosít az alapellátás támogatására, háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, iskolaorvosokra, védőnőkre és a területi ellátást végző fogorvosokra.

A 2015-ös 10 milliárd forintos többlettámogatás után a kormány 2016-ban 10+2+2 milliárd forint pluszforrást biztosított az egészségügyi alapellátás megerősítésére. Ennek keretében 2 milliárd forintot az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozására fordított a kormány, mely 50-55 ezer forint havi bevételnövekedést jelentett a fogorvosok számára.

2017. január 1-je óta a jogszabály lehetőséget ad a nem egyetemi utánpótlást szolgáló szakfogorvosi keretszámok meghatározására.

A kormány 2017-ben is meghirdette a háziorvosi praxisvásárlási, illetve letelepedési pályázatokat. Az idei évben új feltételek mellett igényelhetők a pályázatok: újdonság, hogy 2017-ben duplájára emelkedik a letelepedésre elnyerhető összeg, illetve az, hogy az idei évtől a fogorvosok is pályázhatnak a praxispályázatokra. A 2017-es praxispályázatokra a kormány 1 milliárd 250 millió forint keretösszeget biztosít. A pályázatok folyamatosan beadhatók, legkésőbb 2017. október 15-ig. A részletes pályázati kiírások a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján elérhetők.

Mindemellett, megkezdődtek az egyeztetések a Magyar Orvosi Kamarával. A legutóbbi tárgyalás során megállapodás született arról, hogy az Államtitkárság és a Kamara is megvizsgálja, hogy milyen közös teendők lehetnek a jövőben a fogorvosi alapellátás területét érintően, ezekről pedig a közeljövőben tovább folynak az egyeztetések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik