Belföld

Római-part: az LMP szerint Tarlós a betonlobbi oldalán áll

A párt szerint a tervezett mobilgát nem biztonságos, a tervező cég pedig egy kisebb mobilgátat sem tudott megtervezni.

Az LMP szerint Budapest főpolgármesterének, Tarlós Istvánnak a „betonlobbi” helyett a fővárosiak oldalára kellene állnia a római-parti gát tervezésekor.

Ferenczi István, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja hétfői budapesti sajtótájékoztatóján leszögezte: a fővárosiak többsége nem támogatja a part menti védművet.

Úgy ítélte meg: a partvonalra tervezett mobilgát nem biztonságos, mert az alapja kimosódhat. Végleges tervek hiányában még végleges költségvetése sincs a beruházásnak, a kiválasztott tervező cég pedig egy sokkal kisebb mobilgátat is képtelen volt megtervezni – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Kifogásai között sorolta, hogy az elképzelés ellentétes az unió vízre vonatkozó keretirányelvével, amely szerint nem rontható egy terület ökológiai állapota, de az árvízi kockázatokról szóló irányelvvel is, amely tiltja a hullámtér szűkítését. Mindezek miatt egyeztetésre hívta a főpolgármestert csütörtökre szakmai és civil szervezetekkel.

Az LMP politikusa kérdésre elmondta: nem támogatja a fővárosban az életképes kanadai nyárfák kivágását, azok ugyanis a szakemberek szerint nem okoznak allergiát.

Az LMP fővárosi képviselője, Csárdi Antal a múlt heti közgyűlésen megszavazta a fakivágásokat. (MTI, fotó: 24.hu / Bielik István)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik