Belföld

Őrizetbe vettek egy kecskeméti ügyvédet sikkasztás miatt

Őrizetbe került egy kecskeméti ügyvéd, mert azzal gyanúsítják, hogy elsikkasztotta egyik ügyfele pénzét, 11 millió forintot idén augusztusban. Ha az ügyészségen múlik, előzetesbe kerül.

A férfi egy kecskeméti ingatlan adásvételénél működött közre okiratszerkesztő ügyvédként.  Az ingatlan vevői vételárként több mint 11 millió forintot utaltak a letéti számlájára. Ezt az összeget az eladóknak kellett volna továbbutalnia, azonban a gyanú szerint elsikkasztotta a pénzt.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint ezzel – haszonszerzés céljából – megszegte hivatali kötelességeit és ügyfeleinek jogtalan hátrányt okozott.

Az ügyfél feljelentette az ügyvédet a rendőrségen, aki – miután ezt megtudta – önfeljelentést tett. A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség a napokban rendelt el ellene eljárást visszaélés és jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének gyanúja miatt.

Az ügyészség pénteken indítványozta a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését is, ugyanis álláspontjuk szerint tartani lehet attól, hogy a gyanúsított tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok elrejtésével meghiúsítaná, veszélyeztetné a bizonyítást.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ügyvéd más személyeket is megkárosíthatott, így a bűnismétlés veszélye is az előzetes letartóztatás elrendelését indokolja.

Az ügyészség indítványáról a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik