Belföld

2018-ban újra Magyarországra jön Putyin

2018 elején, de legkésőbb tavasszal újra Magyarországra látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök, akkor veszi át a Debreceni Egyetemtől kapott díszpolgári címét – tudta meg a Népszava. Az egyetem azt nyilatkozta a lapnak, hogy még egyeztetés alatt van az időpont, de a Népszava információit nem cáfolták. Ahogy a külügyminisztérium sem, bár állításuk szerint ez nem is az ő hatáskörük.

Ahogy arról beszámoltunk, a Debreceni Egyetem szenátusa Putyin látogatásának napján, augusztus 28-án 90 százalékos többséggel fogadta el azt a javaslatot, hogy az orosz elnököt az egyetem díszpolgárává avassák. A döntést azzal indokolták, hogy Putyin jóvoltából az Orosz Föderáció jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks II. beruházásban.

A Népszava szerint ugyanakkor a Paks II. projekt több ponton is bukhat:

  • az ezernél is több engedélyből egyelőre mindössze kettő fontosabb, a környezetvédelmi és a telephelyengedély van meg
  • Ausztria és Luxemburg is jelezte, hogy amennyiben az Európai Bizottság a tiltott állami támogatás ellenére engedélyezi a projektet, az Európai Bírósághoz fordulnak
  • nehéz helyzetben van a beruházási hitel nyújtására kijelölt Vnyesekonombank, csak többszöri állami beavatkozással sikerült megmenteni a csődtől; ugyanakkor az orosz fél ragaszkodik az 5 százalékos kamatozású orosz hitelhez, pedig annál már vannak lényegesen olcsóbb források
  • minél közelebb vagyunk a választásokhoz, annál kisebb az esélye, hogy még előtt elkezdi a projektet a kormány, mert a közvélemény ellenzi a bővítést

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.