Belföld

Megvan, ki lenne Botka oktatási minisztere

Korábban a témában:

Az MSZP készülő kormányprogramjában az oktatás lesz az első számú prioritás, ami azt jelenti, hogy a következő kormányzati ciklusban megduplázná, és a GDP 6 százalékára növelné az ágazatra szánt állami forrásokat

– jelentette be Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, bármit is mondjon a Fidesz, az elmúlt időszakban folyamatosan csökkentek az oktatási kiadások, az “orbáni oktatáspolitika” eredményeként pedig romlott a diákok tudása.

Az MSZP ezzel szemben úgy gondolja, hogy a 21. századi tudás jelenti Magyarország jövőjét – fejtette ki Botka László, hozzátéve, a pedagógusoknak visszaadnák a tanítás szabadságát, arra kérve őket, hogy “ne az állam alattvalói legyenek”, hanem a gyermekeket, a jövőt szolgálják.

Botka László szerint az iskolákon is jól látszik, hogy az “Orbán-rendszer” nem tűr semmilyen szakmai önállóságot, autonómiát, helyette “egyeniskolákban egyforma tanárok, egyentankönyvből, egyforma gondolatokkal tanítanak”.

A probléma csak az, hogy a gyermekeink nem egyformák

– folytatta, hangsúlyozva, hogy a tudás és a tehetség sokszínű.

A szocialisták kormányfőjelöltje emellett szólt arról is, hogy egy közelmúltban végzett felmérés szerint az Európai Unióban Magyarországon indulnak a legrosszabb eséllyel a szegény, de tehetséges gyermekek.

Ezzel több mint 400 ezer szegénységben élő gyermektől, és rajtuk keresztül Magyarországtól is elvették a fejlődés esélyét

– tette hozzá.

Az MSZP oktatási programjának részleteit Hiller István ismertette, akit Botka László úgy mutatott be, hogy már volt és reményei szerint lesz is Magyarország oktatási minisztere.

Hiller István azt mondta, jelenleg az oktatás egésze és nem csak bizonyos részterületei működnek rosszul.

Ha ez így marad tovább, változásokra képtelen inasok, szakmájukban elhelyezkedni képtelen diplomások

kerülnek ki az intézményekből, miközben a legtehetségesebbek külföldön próbálnak boldogulni – tette hozzá.

A szocialisták programjából idézve kifejtette, az MSZP a tankötelezettség korhatárát visszaállítaná 18 évre; lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok saját döntésük alapján újra iskolafenntartók lehessenek; emelnék a közismereti tárgyak arányát a szakképzésben; az egész oktatásban megerősítenék az idegennyelvi és informatikai képzést; felmenő rendszerben kötelező érettségi tárggyá tennék az angol nyelvet; továbbá államilag kontrollált, de versenyképes tankönyvpiacot hoznának létre.

Hiller István kijelentette továbbá, hogy pártja ellenez mindenféle választási cenzust, így az iskolázottsághoz kötött választójogot is, amely szerintük nem ösztönözne a tanulásra, csupán kirekesztene.

Botka László a kormány iskolafelújítási terveire vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, amíg az iskolákat az önkormányzatok működtették, addig együtt évente több mint 80 milliárd forintot fordítottak az intézmények karbantartására és felújítására, amióta azonban elvették a helyi közösségektől ezt a lehetőséget, folyamatosan romlik az épületek állaga.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szintén kérdésre reagálva megerősítette, szombaton egy demokrata, patrióta értékközösséget hirdetett meg, amihez “minden, az Orbán-rezsimet leváltani akaró demokrata csatlakozására és támogatására” számít, aki nem a saját politikai túléléséért küzd.

Teljesen egyértelmű, hogy ebben a választási rendszerben mind a 106 egyéni választókörzetben közös jelöltet és listát kell állítani

– fejtette ki, hozzátéve, a választójogi rendszer nem teszi lehetővé a közös egyéni jelöltállítást és a külön országos listaállítást.

Botka László kérdésre elmondta, kormányra kerülésük után nyilvánosságra hoznák a paksi bővítés összes dokumentumát, a beruházás sorsáról pedig a részletek megismerése után döntenének.

(MTI)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.