Belföld

Balog Zoltán szerint egész Közép-Európában a magyar gyerekekre fordítjuk a legtöbbet

Magyarország költi a legtöbb pénzt oktatásra Közép-Európában

– mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A minisztert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy új, átfogó iskolafejlesztési program indul: 81,2 milliárd forintból közel 400 település 527 intézménye újul meg.
Balog Zoltán szerint a felújítások először azokban a megyékben – Borsod, Bács-Kiskun – kezdődnek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, de a népsűrűség is fontos szempont.

Hozzátette, Pest megyében tanterembővítésekre, új iskolák építésére is szükség van.

Megjegyezte, három éven belül minden ötödik gyerek, vagyis húsz százalékuk olyan iskolában tanul majd, amelyben valamilyen fontos beruházás, felújítás történt.

A programra uniós forrást nem vehetnek igénybe, vagyis ez teljes mértékben az állami büdzsé terhére történik majd

– mondta a miniszter.

Balog Zoltán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában közölte: a felújításokat próbálják úgy végigvinni, hogy azok ne zavarják a tanítás rendjét, így például a szünidőben lesznek a munkák.

Hozzátette, a projekt része az oktatási eszközök beszerzése és egy digitális program is.

A miniszter szerint a GDP 5,2 százalékát költi a magyar kormány oktatásra, ami azt jelenti, hogy Lengyelországgal együtt Magyarország költi a legtöbbet erre a célra.Balog Zoltán – kérdésre – kitért a lombikbébiprogramra is, megjegyezve, hogy a kormány hamarosan, egy rendelet útján több milliárd forinttal támogatja majd a programot.

Ugyanakkor arra oda kell figyelni, hogy pontosan mi is történik a megfogant életekkel, és ezért létezik olyan szabályozás, amelyen változtatni kell, hogy “nyugodtabb lelkiismerettel tudjuk azt mondani, hogy itt nem pusztítás folyik, hanem valóban gyermekek születhetnek” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a gyermekvállalást, a születést nem győzheti le az üzleti élet, ezért a kormány célja az, hogy szigorúbb szabályozás érvényesüljön a fel nem használt embriók ügyében.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik