Belföld

A reptérről hazafelé tűnt el az ózdi férfi

A rendőrök a lakosság segítségét kérik.

Kormány József 2017. augusztus 12-én az esti órákban Budapestről, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről indult ózdi otthonába, azonban oda nem érkezett meg, tartózkodási helye azóta ismeretlen, a felkutatására tett rendőri intézkedések pedig ezidáig nem vezettek eredményre.

Kormány József megközelítőleg 170 centiméter magas, vékony testalkatú – körülbelül 55 kilogramm a testsúlya, haja rövid, őszes, arca beesett, szeme barna. Fogazata hiányos.

Különös ismertető jele, hogy sántít, egyik lábát húzza, illetve a homlokán egy vízszintes 3 centiméteres műtéti heg látható.

Eltűnésekor viselt ruházata: rövid ujjú póló, krémszínű halásznadrág, sötét sportcipő.

Fotó: police.hu

Az Ózdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható keresett férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik