Belföld

Szijjártó: Nem vagyunk hajlandók meghunyászkodni senki előtt

Szijjártó Péter szerint a bevándorláspárti kormányokkal a kibékíthetetlen ellentét a következő időszakban is meg fog maradni, mert Magyarország nem hátrál meg – a külgazdasági és külügyminiszter erről a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt. A lap hétfői számában megjelent interjúban a miniszter azt is kijelentette: olyan külpolitikát folytat, amely kizárólag a magyar érdekeket tartja szem előtt.

Szijjártó Péter a lapnak azt mondta: a viták legfontosabb oka, hogy vannak bevándorláspárti kormányok Európában, a magyar kormány pedig egyértelművé tette, hogy nem enged be illegális bevándorlókat Magyarországra, a biztonság pártján áll.

Ez a kibékíthetetlen ellentét ott lesz a következő időszakban is, mert mi nem fogunk meghátrálni, és valószínűleg a másik oldalon lévők sem fogják azt mondani, hogy Magyarországnak igaza van

– tette hozzá.

A miniszter úgy vélte, bírálatok biztosan lesznek, egyebek közt a közelgő németországi és ausztriai választások kapcsán, ahol a jelöltek megpróbálják bevonni Magyarországot a kampányba.

A távozó holland diplomata Magyarországot érintő kijelentésével kapcsolatban úgy fogalmazott: ha egy nagykövet a magyar kormány és a terroristák motivációi közé egyenlőségjelet tesz, ezzel mindenképpen átlépi a vörös vonalat, ez elfogadhatatlan.

Hozzátette:

Én olyan külpolitikát folytatok, ami kizárólag a magyar érdekeket tartja szem előtt, nem vagyunk hajlandók meghunyászkodni senki előtt, ha a több mint ezeréves magyar államot nem tartják tiszteletben.

Szijjártó Péter szerint a jó kétoldalú kapcsolatok sikere a kölcsönös tiszteleten áll vagy bukik. Megjegyezte, hogy erről beszélt Bert Koenders holland külügyminiszterrel is, akivel bár vannak vitái, de azok mindig a kölcsönös tisztelet talaján, kulturáltan zajlottak.

Megszakítjuk a nagyköveti diplomáciai kapcsolatot Hollandiával
Meghatározatlan időre abbamarad a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik