Belföld

Kiugrott a másodikról a gyanúsított kihallgatás közben Fejérben

Előzetes letartóztatásba került két ember, akik ellen üzletszerűen elkövetett lopás miatt indított eljárást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság – egyebek mellett. A páros az eddigi adatok szerint nem tétlenkedett 2015 novembere és 2017 februárja között: dunaújvárosi, perkátai, rácalmási, kulcsi és szalkszentmártoni ingatlanokba törtek be és műszaki cikkeket, ékszereket, készpénzt, háztartási berendezéseket, gépalkatrészeket loptak. A zsákmányt rendre orgazdáknak adták tovább – tájékoztatott hétfőn a Székesfehérvári Törvényszék.

A bíróságtól megtudtuk azt is, hogy az egyik gyanúsított kihallgatás közben szökni próbált: kiugrott a rendőrkapitányság második emeleti irodájának ablakából és súlyos sérüléseket szenvedett.

A Székesfehérvári Járásbíróság múlt héten döntött úgy, hogy őt és társát is lecsukja arra hivatkozva, hogy a gyanúsítottak javarészt bűncselekmények elkövetése útján szerzett pénzből élnek, így fennáll a bűnismétlés veszélye. Továbbá  “figyelemmel a nyomozás tárgyát képező bűncselekmények számára és sorozatjellegére, fennáll a veszélye”, hogy megszöknének, elrejtőznének, vagy meghiúsítanák  a büntetőeljárás eredményét.

A végzés egyébként nem jogerős, ellene mindkét gyanúsított és védőjük is fellebbezést jelentett be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik