Belföld

Fél Zuglót lezárja a TEK Putyin miatt

Minden oroszok elnöke Budapestre látogat szokás szerint, a Papp László Aréna környékét lezárják.

Terelésekre kell számítani Budapesten hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása miatt – derül ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) vasárnapi közleményéből. Azt írták, a belügyminiszter kijelölése alapján ők látják el a személyvédelmi feladatokat.

A TEK felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a kiemelten védett személy tartózkodása során a küldöttség mozgásával párhuzamosan időszakos terelésekre, forgalomkorlátozásokra, lezárásra kerül sor. A hatóságok a korlátozásokat csak a delegáció biztonságos mozgásához szükséges ideig tartják fenn, így segítve a közlekedőket.

Nincs TEKetória

A bevezetendő módosításokat Hajdu János foglalta össze egy hivatalos dokumentumban. A TEK főigazgatója hétfőn reggel 9 órától a szükséges ideig, de legkésőbb este fél 9-ig rendelte el a személy- és létesítménybiztosítási intézkedést a XIV. kerületre. A korlátozások egyebek mellett

  • a Hungária körúttól az Utász utcáig a Kerepesi útra,
  • a Kerepesi úttól a Mogyoródi útig az Utász utcára,
  • az Utász utcától a Hungária körútig a Mogyoródi útra,
  • a Hungária körúttól a Szobránc közig a Stefánia útra,
  • a Stefánia úttól a Dózsa György útig az Ifjúság útjára,
  • a Papp László Budapest Sportaréna P+R parkoló melletti parkolótól a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében lévő kijelölt zebra vonaláig az aréna déli oldalán lévő gyalogjárda által határolt területre,
  • valamint a Stefánia úttól a Szobránc utcáig a Besnyő utcára terjednek ki.

Az intézkedés ellen nincs helye jogorvoslatnak. Az M1 vasárnapi műsorában az hangzott el, hogy a korlátozásokkal érintett területre sem autóval, sem gyalog nem lehet majd bemenni. Parkolni már vasárnap több helyen tilos volt, és a csatornafedeleket is lehegesztették a Papp László Budapest Sportaréna környékén.

Az M1 információi szerint a Liszt Ferenc-repülőtér és az aréna között időszakos és szakaszos lezárások lesznek hétfő délelőtt 11 és este 8 óra között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik