Belföld

A NAV ott is csavar egyet a dolgokon, ahol azt hinnéd, nem lehet

Az adóhivatal csúcsra járatja a bürokratizmust: olvasónk, Attila küldött nekünk egy tanulságos minisztorit arról, hogy miként nehezíti az ember életét a NAV.

Történt ugyanis, hogy levelet kapott az intézménytől, amiben arról értesítik, hogy 3400 forint adótartozása van. Ezzel alapvetően semmi gond, az élet része, hogy adót fizetünk, az viszont már kevésbé érthető, hogy mellé nem egy csekket csatoltak, amit 1000-ből nagyjából 799 várna, vagy egy számlaszámot, ahova utalhatna (erre 200-an számítanának alapesetben),

hanem egy űrlapot, amivel csekket kell igényelnie.

Amit aztán szépen befizethet a postán (vagy netbankon), ha megérkezik hozzá.

Nézzük tehát, hogy néz ki ez 2017-ben egy párhuzamos univerzumban:

  1. Az ügyfél kap egy levelet, hogy adóhátraléka van.
  2. A levélben mellékelik a számlaszámot is, ahova az ügyfél el utalhatja a pénzt.
  3. Vége.
A tök felesleges űrlap. Fotó: Olvasónk, Attila

És hogy néz ki ez Magyarországon:

  1. Az ügyfél kap egy levelet, hogy adóhátraléka van.
  2. A levélben mellékelik a csekkigénylő lapot.
  3. Amin egyébként egy csomó mindent meg kell adni, tehát kitölteni sem tíz perc.
  4. Ezt az űrlapot el kell juttatni az adóhatósághoz.
  5. Ezután megérkezik a csekk, amit be kell fizetni.
  6. Vége.

via GIPHY

Fejléckép: Olvasónk, Attila

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.