Belföld

Meghalt Lábady Tamás

2017. augusztus 11-én, életének 73. évében elhunyt Lábady Tamás, az Alkotmánybíróság volt tagja, helyettes elnöke, a polgári jogtudomány jeles képviselője.

Lábady Tamás 1944-ben született. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1968-ban szerzett jogi diplomát. 1970. július 1-jétől polgári peres ügyekben ítélkező bíró Siklóson, majd a Pécsi Vá­rosi Bíróságon. 1976-tól a Baranya Megyei Bíróság másodfokú bírója, 1980-tól megyei bírósági tanácsvezető. 1974-től 1999-ig oktatott polgári jogot a pécsi jogi karon: ahol először óraadó, később másodállású adjunktus, 1991-től docens. 1988-ban kandidátusi fokozatot szerzett. 1995 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtu­dományi Karának tanára.

1990 júniusa és 1999 júliusa között az Alkotmánybíróság tagja, 1993 júliusa és 1998 novembere között az Alkotmánybíróság helyettes elnöke. 2003. január 1-jétől 2012 júniusáig, nyugdíjba vonulásáig a Pécsi Ítélőtábla elnöke. Tanított az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében. 2011-ben címzetes kúriai bíró és a Deák Ferenc Díj kitüntetettje. 2012-ben elnyerte a legmagasabb igazságügyi kitüntetést, a Juhász Andor díj arany fokozatát. Az Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége a „Jog szolgálatában” kitüntetést adományozta részére.

Az Alkotmánybíróság tagjai és munkatársai Lábady Tamás személyében a négytudású, bölcs bírót, a polgári jog kiváló ismerőjét, az egyetemi oktató, és a testület máig tisztelettel emlegetett és megbecsült volt tagját is gyászolják.

Az Alkotmánybíróság Lábady Tamás volt alkotmánybírót saját halottjának tekinti.

(alkotmanybirosag.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik