A Népszava úgy tudja, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet már ősszel az Egyesített Szent István-Szent László Kórház része lehet. A lap információi szerint a részletekről augusztus 15-ig dönt Balog Zoltán miniszter, és ha áldását adja a koncepcióra, megszülethet a Dél-pesti Centrum (amelybe beolvadna a hematológiai, az immunológiai, és a traumatológiai intézet is), amelynek vezetői posztjára pályázatot írnak ki.
A kardiológiai intézet beolvasztását Mészáros János helyettes államtitkár csaknem egy hónapja, néhány nappal a CT-botrány kirobbanása után, kezdeményezte – írja a Népszava, amely úgy tudja, a főigazgató mostanra nyugdíjazását kérte. (A lap kereste Ofner Pétert is, de hiába.)
Az ellátórendszer átalakításával kapcsolatban június végén jelent meg két kormányhatározat, de egyiknek sem volt része a Dél-pesti Centrum októberi elindítása, arról Cserháti Péter miniszteri biztos egy zártkörű sajtóbeszélgetésen is csak annyit mondott, a Haller úton épül fel, a Fiumei úti baleseti intézetet integrálják a Szent István és Szent László kórházzal és az Országos Kardiológiai Intézettel.