Belföld

Illegális idősotthont zárattak be Gyulán

Az ellenőrzés során lehangoló körülményeket találtak.

Szükséglakásszerű körülmények között élt öt nyugdíjas abban a gyulai családi házban, amely engedély nélkül működött idősek otthonaként az Adventista Szeretetotthon mögötti épületben. Erről a Magyar Nemzet ír.

Az ügy áprilisban jutott a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tudomására, amely vizsgálatot indított az ügyben. A Békés Megyei Kormányhivatal elrendelte az otthon azonnali bezárását, és 250 ezer forint bírsággal sújtotta a Hetednapi Adventista Egyházat.

Csak az engedéllyel működő szeretetotthonon keresztül lehetett bejutni a 80 négyzetméteres épületbe, ahol öt egyágyas szobát alakítottak ki, valamint egy kétágyast a személyzetnek. Az ellenőrző hivatal lehangoló körülményeket talált. A falak repedezettek, a takarítás elégtelen volt, nővérhívót nem építettek ki. A szobák túlzsúfoltak, közösségi tér, étkező nem volt, akadálymentesítés sem.

Az épületben lakók nem ismerték az otthont kiszolgáló orvos ügyeleti idejét, de arról sem tájékoztatták őket, hogy milyen programokhoz csatlakozhatnak a szeretetotthonban, hogy aktívak maradjanak és ápolják társas kapcsolataikat. Az otthonnal kötött megállapodási szerződés szerint szombatonként nem kaptak meleg ételt az adventista hagyományok miatt, de a lakók nem tudták bemutatni szerződésüket, ugyanis minden példányt az otthon vezetőjénél tároltak. Bár szükséges lett volna, de nem álltak folyamatos felügyelet alatt.

Az otthon egyházi igazgatója, Tóth Sándor a Magyar Nemzetnek elmondta: a bezárásra felszólító határozat ellen nem fellebbeztek, ma már nincs idős lakója az épületnek. Hozzátette, hogy a főépületben működő szeretetotthon a jogszabályoknak megfelelően működik, az ellátás magas színvonalú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik