A vasárnapi vihar után két kis mókust találtak Pellérden – írja a szabadpecs.hu. Egy pécsi önkéntes, Dezső Kármen hazavitte őket, majd szólt az állatvédőknek, így a kicsik már biztonságban vannak.
A mókusok kaptak infúziót és vitaminokat is, ezután pedig egy párhoz kerültek, akik már korábban is mentettek meg mókusokat.
Ha az állatok felnőttek, a tervek szerint visszajuttatják majd őket a természetbe.