Az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt is támogatja az állami cégvezetők bérének maximálásáról szóló népszavazási kezdeményezést – közölték az ellenzéki pártok képviselői hétfői közös sajtótájékoztatójukon, Budapesten.
A Blaha Lujza téri aluljáróban felállított aláírásgyűjtő stand előtt Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Juhász Péter, az Együtt elnöke, Jancsó Andrea, az LMP elnökségi tagja és Döme Zsuzsanna, a Kétfarkú Kutya Párt képviselője nyilatkozott a sajtónak a népszavazási kezdeményezésről, amelynek célja, hogy az állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági cégeknél dolgozók éves fizetése ne haladhassa meg az államfő éves tiszteletdíját.
A népszavazást kezdeményező Vágó Gábor volt LMP-s képviselő szerint az aláírásgyűjtés is rámutat arra, hogy van együttműködés az Orbán-rendszerrel szemben, képesek az ellenzéki pártok együttműködni, nemesebb és magasabb célok érdekében. Jelezte: szakszervezetek, civil szervezetek és magánszemélyek is csatlakoznak a kampányhoz annak érdekében, hogy novemberig több százezer aláírást gyűjtsenek össze, és
Molnár Gyula MSZP-elnök szerint ez egy olyan szimbolikus népszavazás lehet, amelyen meg tudják mutatni, hogy konkrét ügyek mentén képesek összefogni, és megtörhető vele az a mítosz, hogy a “Fidesz leválthatatlan és az ország nem megjavítható”.
Úgy vélte:
az aláírásgyűjtés felkészülés a 2018-as választásokra.
Karácsony Gergely azt mondta: a népszavazás a “2018-as parlamenti választás és az ellenzéki győzelem előszobája lehet”, mert az ellenzéki pártok együttműködésén alapul, és mert Magyarország egyik legfontosabb kérdését, a bérek helyzetét tematizálja. Hozzátette: továbbra is hisznek abban, hogy az ellenzéki összefogás létrejön a parlamenti választásra való felkészülésben is.
Juhász Péter közölte, pártja minden olyan civil kezdeményezéssel egyetért, amely kordában próbálja tartani az Orbán-kormány “őrjöngését”. Szerinte a kormány kifizetőhelyekké degradálta az állami cégeket, vannak olyan helyek, például a posta és a MÁV, ahol 5 millió forint felett keresnek a vezetők.
Jancsó Andrea úgy értékelt, hogy ez egy “közpénzmentő” népszavazás, amellyel nemet mondanak a Fidesz-kormányzásra.
Döme Zsuzsanna jelezte: pártjuk “passzivistái” is gyűjtik majd az aláírásokat.
A Kúria július elején a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) májusi határozatát megváltoztatva hitelesítette Vágó Gábor népszavazási kérdését, amely úgy szól:
Egyetért-e Ön azzal, hogy köztulajdonban álló gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személy onnan származó éves jövedelme a köztársasági elnök tiszteletdíjának éves összegét ne haladhassa meg?.
A köztársasági elnök havi tiszteletdíja jelenleg a 38 ezer forintos köztisztviselői illetményalap harminckilencszerese, azaz mintegy 1,5 millió forint. A népszavazáshoz november 21-ig 200 ezer aláírást kell összegyűjteni.
(MTI)