Belföld

Kislány rabolt ki egy 90 éves asszonyt Budapesten

Vádat emeltek egy 12 éves lány ellen, aki kirabolt egy 90 éves asszonyt Budapesten, az V. kerületben. Nem egyedül áll bíróság elé, volt két 15 éves társa. Csoportosan, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás  miatt kell felelniük.

A vád szerint a háromfős társaság – egy 12 éves lány, egy 15 éves fiú és egy 15 éves lány –  2015. március 21-én az V. kerület, Szent István körúton figyelt fel a járdán haladó 90 éves nőre. Úgy döntöttek, megszerzik a táskáját, amit a vállán cipelt és az oldalához szorítva fogta.

Előbbi két fiatal követni kezdte az asszonyt, majd a lány mögé lépett,  hátulról megragadta a táskát és lerántotta a nőt, aki arccal a földre esett, és elvesztette az eszméletét.

Harmadik társuk eközben a közelből figyelt. Miután megszerezték a táskát, elszaladtak a helyszínről.

Zsákmányuk ötezer forint és egy napszemüveg volt. Az asszony  agyrázkódást, arcsérüléseket, és felkarcsont törést szenvedett. Utóbbi maradandó testi fogyatékosságot és ehhez kapcsolódóan súlyos egészségromlást okozott.

A 12 éves vádlottal szemben a törvény szerint csak intézkedés alkalmazható, ezért az ő vonatkozásában javítóintézeti nevelés elrendelésére tettek indítványt – tudtuk meg a Fővárosi Főügyészségtől pénteken. Két 15 éves társa esetében – akik a vád szerint a fenti eseten kívül egy másik rablást is elkövettek – végrehajtandó szabadságvesztést indítványoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik