Belföld

Nyílt levél aláírásával fognák be a kórházi dolgozók száját

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ elkészített egy nyílt levelet, amit az egészségügyi intézmények vezetőivel íratnának alá – írja a Népszava. A levél az egészségügy helyzetéről szóló álhírek terjesztésével vádolt sajtónak szól.

Balog miniszter álhírt terjeszt egy orvos szerint
Az Emmi főnöke szerint a mostani kormány érdeme, hogy van CT a Heim Pál Kórházban. Nem is.

A lap úgy tudja, a kérést az Emmi kommunikációs főosztályának vezetője múlt héten juttatta el a címzettekhez.

A levél szó szerint:

Nyílt levél a magyar média képviselőinek

Mi, az egészségügy kiemelt gyógyító intézményeit képviselő vezetők fokozódó aggodalommal szemléljük a kórházvilágot az elmúlt időszakban folyamatosan érő, egyre kíméletlenebb és sokszor igaztalan támadásokat.

Hivatásunknál fogva mindenkinél jobban ismerjük az ágazat régóta tartó problémáit. Azt ugyanakkor – évtizedes szakmai múlttal a hátunk mögött – mindannyian tapasztaljuk, hogy a magyar egészségügy javuló pályára állt az elmúlt években. Az egészségügyi fejlesztések elsősorban vidéken, de Budapesten is érezhető mértékben járulnak hozzá a betegellátás javuló körülményeihez.

A még megoldásra váró problémák valós okainak feltárásához, a pontos diagnózis felállításához azonban higgadtság, a tények beható ismerete és objektivitás szükséges. Az elmúlt időszakban azt tapasztaltuk, hogy a magyar média egy része ezt a kritériumot nem tartja tiszteletben. Az indulatok, az elfogultság és a tévhitek igazolására szolgáló meghamisított leletek, a szakmaiatlan és megalapozatlan politikai véleménynyilvánítás közvetítése bizalmatlanságot szül a beteg és a gyógyító intézmény között. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy megrendüljön az intézményeinkbe vetett évtizedes bizalom!

A kórház a gyógyítás és a gyógyulás intézménye, s a médiának kiemelt felelőssége van abban, hogy kiegyensúlyozott tájékoztatást adjon az ott folyó munkáról a magyar emberek számára.

Hangsúlyozzuk, hogy semmilyen mulasztást, hanyagságot vagy embertelenséget nem tűrünk meg intézményeinkben. De ugyanakkor kötelességünk megvédeni munkatársainkat az igazságtalan, nemtelen támadásoktól.

Felhívjuk a társadalmi élet és a magyar média minden szereplőjét, hogy hadüzenetek sugározása helyett korrekt tájékoztatással segítsék munkánkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik