Belföld

Működik a mobil CT az ajkai kórházban

Július 24-én reggel 7 órától üzemszerűen működik a CT-ellátás az ajkai Magyar Imre Kórházban, miután megérkezett az a mobil CT-berendezés, amely helyettesíti a kórház külső szolgáltatója által korábban üzemeltett, elavult CT-t – írta közleményében az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. A kamionban elhelyezett mobil CT-berendezést a kórház udvarán, a korábbi CT-labor mellett állították fel.

Ahogy azt korábban megírtuk, az ajkai kórház elavult CT-berendezése is közrejátszhatott egy halálesetben. Az RTL Híradóját az elhunyt nő lánya kereste meg. Elmondta: édesanyja 2014 nyarán fejfájás és fülfájás miatt ment az ajkai kórházba. Ott azt mondták, nincs semmilyen probléma, és hazaküldték. Négy hónap múlva meghalt orrgarat-rákban. Halála előtt az asszonyt Szombathelyen kezelték. Az ottani onkológus azt mondta: utólag megvizsgálva az ajkai CT-felvételt valóban látható a daganat, de a rossz minőségű felvétel miatt nehezen vehető ki.

A család az ajkai betegjogi képviselőhöz fordult, a minisztériumtól hétoldalas választ kaptak. Abban az állt: az ajkai CT-berendezés a jogszabályban előírt minimum feltételeknek nem felel meg. 2012. június 1-től ugyanis csak multidetektoros CT berendezéssel vizsgálhatják a betegeket, de az ajkai kórház nem tett bejelentést arról, hogy nem rendelkezik ilyennel, ezzel hibát vétett.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár később azt nyilatkozta, hogy a kórházban a kelleténél szigorúbban jártak el, mint kellett volna, amikor megtiltották az elavult gép használatát.

A 16 szeletes CT-berendezés minden jellemzője megfelel a törvényi előírásoknak, sőt, olyan speciális dóziscsökkentő funkciót is tartalmaz, amely a vizsgálatok többségénél a korábbinál jóval kedvezőbb diagnosztikai lehetőségeket nyújt.

“Az mobil CT-berendezés működik Ajkán, a régi gép bontása megkezdődött, intézményünkben két héten belül 16 szeletes CT-berendezés fog működni. Szülész-nőgyógyászként megszoktam azt, hogy gyors és határozott döntéseket kell hozni és azokat meg is kell valósítani, hiszen két élet függ tőlem. Most, kórházigazgatóként tudom, sok élet függ tőlünk. Ezért voltunk minden erőnkkel azon, hogy az ajkai CT problémája gyorsan megoldódjon ” – nyilatkozta dr. Nagy Zoltán, az ajkai Magyar Imre Kórházat július 11. óta irányító megbízott főigazgató.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik