Belföld

Gyerekes bosszúból készült brutális gyilkosságra a debreceni fiú

Hat év tíz hónap fegyházbüntetést kapott az a fiú, aki 2015-ben kalapáccsal támadt alvó anyjára, hogy végezzen vele. A Debreceni Törvényszék előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére, alkalmatlan eszközzel, illetőleg alkalmatlan módon elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek, illetve kötelezte, hogy fizesse ki a bűnügyi költségeket, 700 ezer forintot.

A fiatal a szülők válása után az édesanyjával és testvérével maradt. Kapcsolata a szülőjével egyre feszültebbé vált, a fiú ugyanis nem tudott, nem akart megfelelni az elvárásoknak. Konfliktust okozott az is, hogy számítógépes stratégiai és szerepjátékok rabjává vált, és tetemes időt töltött gép előtt. 2014 őszén elköltözött otthonról, egy évvel később azonban visszatért, mert nem tudta tovább fenntartani magát. 2015 októberében kezdte el fontolgatni, hogy megöli az anyját. Azt gondolta, csak így tudja megteremteni magának az önálló életet.

A gyilkosság leggyorsabb és legfájdalommentesebb módját kereste. Először arra gondolt, megmérgezi édesanyját, hogy aztán öngyilkosságnak állítsa be. Pár héttel később azonban megnézett egy filmet, amelyben egy férfi a fejre mért kalapácsütéssel öli meg feleségét, aki azonnal eszméletét vesztette.

A jelenetet látva a úgy érezte, megvilágosodott, és megtalálta a tökéletes módszert.

A garázsban ráakadt egy barkácskalapácsra, majd várt a megfelelő alkalomra. Bátyja távollétében akarta véghezvinni tervét, amikor édesanyja alszik.

Egy hete rejtegette a kalapácsot a szekrényben, amikor betelt nála a pohár: édesanyja eltiltotta az internettől, bátyja pedig lekódolta a wifit.

2015. december 5-én este testvére szórakozni ment. A fiú ezután még egy ideig a szobájában várakozott, biztos akart lenni abban, hogy anyja elaludt. Hajnal 2 óra körül ment le a nappaliba, de megtorpant, mert tudta, hogy nem lesz visszaút. Végül egy órával később lépett oda hozzá, akkor viszont azonnal lesújtott. Az asszony ösztönösen védekezni kezdett, felemelte a karját, a kalapács nyele pedig eltört.

police.hu

A fiú pánikba esett, a törött nyéllel még ütött néhányat, majd a szobájába futott. A nő nem ismerte fel támadóját, ezért végig gyermekét hívta, segítségért kiabált. A fiú ekkora már meg is bánta tettét. Eldöntötte, hogy betörésnek álcázza a történteket és elhiteti, hogy egy idegen volt a támadó. Kinyitotta az emeleti terasz ajtaját, majd édesanyjához sietett és a rendőrséget is kihívta. A nyomozók tanúként hallgatták meg, nekik is betörésről beszélt. Azonban annyira nyomasztotta, amit tett, hogy másfél hónappal később mindent elmondott családtagjainak. Ezután került őrizetbe.

Tényfeltáró beismerő vallomást tett, anyja pedig megbocsátott neki. Az ítélet indoklásában elhangzott:

a fiú a nőt okolta sikertelenségéért, és nem akart megfelelni az elvárásoknak, miszerint vagy dolgozzon vagy tanuljon. Úgy gondolta, hogy az anyai kötöttségtől soha nem fog megszabadulni, így nincs más megoldás, meg kell, hogy ölje az asszonyt. Az eljárás alatt a szakértő megállapította: a barkácskalapács nem volt alkalmas az emberi élet kioltására. A pszichológus szakértő pedig arra jutott, hogy nem mélyben gyökerező gyűlölet motiválta a fiút, tette inkább gyerekes bosszú volt, akár egy óvodás gyerek reakciója.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész, a vádlott és védője is három nap gondolkodási időt kért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik