Belföld

Eltervezte a gyilkosságot, majd hidegvérrel megölte a kecskeméti nőt

Előre kitervelten, a pénzéért öltek meg egy kecskeméti prostituáltat. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden részleteket közölt a brutális, tavaly júniusban történt bűncselekményről.

Eszerint a 29 éves fiatalember már 2015 őszétől anyagi gondokkal küzdött, emiatt adósságokba verte magát. Gyakran megfordult az egyik helyi szerencsejáték-klubban,  törzsvendégnek számított. 2016 tavaszára a főnöke és kollégája, később a bankja felé is tartozást halmozott fel, a gyilkosság előtti napokban pedig már a lakbért sem tudta kifizetni.

A kölcsönök és pénztelensége miatt 2016 júniusában eldöntötte, hogy az interneten kiválaszt egy népszerűnek számító prostituáltat, akinél csak aktus után kell fizetni, majd megöli és elveszi a pénzét.

2016. június 13-án fel is vette a kapcsolatot áldozatával és másnap délelőttre időpontot egyeztettek a nő kecskeméti belvárosi bérelt lakásán. Még ezen a napon a fiatalember közölte a munkatársával, hogy rendezi a tartozását és főbérlőjének is megígérte, kifizeti a lakbért és a rezsit.

A vádlott másnap reggel magához vett egy fémnyelű, 12 cm pengehosszúságú kést és egy sporttáskában váltóruhát, kesztyűt is vitt magával. 10 órakor felment a sértetthez, aki már várta. A szexuális szolgáltatás után a sértett kérte, hogy fizesse ki a vádlott, ő azonban közölte, hogy nincs pénze. Ezután a férfi a táskájából elővette a magával vitt kést azzal, hogy inkább a sértett adjon neki pénzt. Vita alakult ki közöttük, majd a férfi befogta a nő száját annak érdekében, hogy ne kiabálhasson, mire a nő megharapta a férfi kezét. A vádlott feldühödött és a jobb kezében kisujj felőli pengetartással, közepes erővel többször nyakon szúrta a vele szemben álló sértettet, aki a keze feltartásával próbált védekezni. A vádlott a már földön fekvő sértettet mellkason megszúrta.

– áll a vádiratban.

Halálát a szúrt sérülések miatt kialakult vérzéses sokk okozta.

Miután látta, hogy a nő meghalt, megmosakodott, mert dulakodás közben a saját kezét is több helyen megvágta. Kimosta a véres pólóját, a hátizsákjába rejtette és felvett egy másikat. Ezután  értékek után kezdett kutatni, és meg is találta az áldozat tárcáját, benne 40 ezer forinttal. Ezt eltette és elment a munkahelyére, a kést pedig útközben eldobta. Az összeget a kollégája öltözőszekrényébe rejtette, de másnap a munkatársa rábukkant.

A holttestet még a gyilkosság estéjén megtalálták.

Az egyébként büntetlen előéletű férfit előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolják, az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott.

A fiatalember előzetes letartóztatásban várja a tárgyalását, az ügyet a Kecskeméti Törvényszék tárgyalja hamarosan.

Olvasói sztorik