Belföld

Világháborús tankot emelhetnek ki a Tiszából

A Szegedi Haditechnikai Park még az idén kiemelné a világháborúban az ideiglenes pontonhídról a II. világháborúban a Tiszába esett szovjet páncélost – írja a szegedma.hu.

A T-34-es harckocsi helye már az 1970-es évek véget óta ismert, készült róla szonárkép, és az utóbbi évtizedekben már többször felmerült, hogy kiemelik a mederből.

Király Nikolász, a Szegedi Haditechnikai Park vezetője a lapnak elmondta, valóban megvalósulhat az évtizedes álom. A kiemelési költség 800 ezer és 3 millió forint között alakulhat majd, amihez a tervek szerint nem vesznek igénybe állami forrásokat, de cserébe a  Szegedi Haditechnikai Parkban kívánja kiállítani, s nem engedné elvinni más városba.

A szükséges nyolc engedélyből a minisztériumé lenne az ötödik, ebben Lázár János az országgyűlési képviselő segítségét kérték.

Az elképzeléseket hátráltathatja, hogy a harckocsi az internetes források alapján 21 méter mélyen, a hajózási útvonal közepén található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik