Első nyilvános ülését tartja a Debreceni Ítélőtábla pénteken a nő ügyében, aki megszülte majd a kerti vécébe vitte és otthagyta kisbabáját Taktaharkányban. Első fokon az anya tíz év börtönt kapott a Miskolci Törvényszéktől tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettéért. A nő és védője elsősorban felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett, így került az ügy a táblabíróság elé.
A vádlott három kiskorú gyermeket nevelt együtt férjével. Már a harmadik várandósságát is eltitkolta mindenki elől, beleértve a párját is. 2015-ben ismét teherbe esett, de ezúttal is hallgatott róla, illetve hazudott férjének, aki rákérdezett arra, hogy babát vár-e.
Másnap reggel a vádlott felkelt, ellátta a gyermekek és a ház körüli teendőket, viszont délelőtt erősen vérezni kezdett, ezt jelezte anyósának és a szomszédban lakó sógornőjének. A hozzátartozók mentőt hívtak.
A kórházban megállapították, hogy nem sokkal korábban szült, de nő ezt tagadta. Az orvosok értesítették a rendőrséget, az egyenruhások pedig megtalálták a baba holttestét a vécében.
A börtönbüntetésen túl az első fokon eljáró törvényszék megszüntette a gyermekei feletti szülői felügyeleti jogát is, illetve előzetes letartóztatásba helyezte az asszonyt.