Belföld

Hazaérkezett az első gép a Green Holidays pórul járt utasaival

Kedden délután fél 5-kor landolt az első olyan gép Ferihegyen, amelyen a Green Holidays utazásszervező csődje miatt bajba jutott nyaralók voltak. A 194 ember az Uniqa Biztosító munkatársai fogadták a csomagátvételnél, egyben tájékoztatást is adtak a kárbejelentés módjáról – közölte a biztosító.

“Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a kialakult helyzetet a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban megoldjuk” – mondta Kurtisz Krisztián, az Uniqa vezérigazgatója. A biztosító több csatornán is tartja a kapcsolatot az utasokkal, például a károsultak által létrehozott Facebook-csoportban, illetve honlapjukon is.

A Green Holidays július első vasárnapján jelentett fizetésképtelenséget, aznap még egy csoport elindult Antalyába, de a lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. Egy korábbi utas lapunknak azt nyilatkozta, hogy már hónapokkal ezelőtt is pocsék volt a szervezés, amikor a Green Holidays-szel utaztak Törökországba. Az utazásszervező mindezek ellenére jó évre készült, éppen tavasszal emelte meg a kártalanításra fordítható vagyoni biztosítékot, azt viszont tagadták, hogy felelősek lennének a történtekért.

(Fotók: Uniqa)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik