Belföld

A Green Holidays szerint ők nem felelősek a törökországi események miatt

A Green Holidays nem felelős a törökországi események kialakulásáért – írja a vasárnap csődbe ment társaság a honlapján.

A tájékoztatás szerint a cég török partnere, az Akdem Turizm a hétvégén érkező utasokat visszaigazolta, ennek ellenére a megrendelt szolgáltatásokat nem biztosította, holott előre ki lett fizetve azoknak az irodára eső része.

A Green Holidays Kft. közleménye szerint a török partnercég az irodát írásban nem tájékoztatta, szerződést nem bontott, így csak a vasárnapi gép érkezése után értesültek a kialakult helyzetről. Hozzátették: megtették a feljelentést az illetékes hatóságoknál.

Hangsúlyozzák, hogy a tulajdonos abszolút jóhiszeműen járt el, és ezért vállalja a felelősséget.

Azért, hogy a török partner az utasokat ilyen helyzetbe hozta, nem minket terhel a felelősség

– szögezték le.

A Green Holidays Kft. vasárnap már felvette a kapcsolatot a konzulátussal és az Uniqa biztosítóval, bejelentését megtette a Budapest Főváros Kormányhivatalánál.

A Green Holidays Kft. és az Uniqa Biztosító Zrt. közösen szervezik a kinn lévő utasok elszállásolását és hazautazását. Azok az utasok, akik még nem utaztak el, közvetlenül az Uniqa Biztosító Zrt.-hez fordulhatnak – olvasható a honlapon.

Green Holidays: kitálalt az utas, milyen ultra pocsék volt a szervezés
Olvasónk utazása pár nappal azelőtt ért véget, hogy becsődölt az iroda. Az ő turnusok volt az utolsó, akik haza tudtak jönni. De már az is eléggé rázós út volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik