Hahó, facebookosok; Helló, röfik.
A miniszterelnök nem először rukkol elő emblematikus videókkal a közösségi oldalán, ám Dzsudzsák Balázzsal folyatott kedélyes társalgása megspékelve a diktátorhajlamú egyiptomi elnökkel alighanem a Nemzeti Együttműködés legemlékezetesebb Facebook-posztja lesz.
Az alig több mint egyperces videóval szinte képtelenség betelni, és feltétlenül érdemes arra, hogy részleteiben és górcső alá vegyük.
A gyermeki öröm
Régen láttuk ilyen boldognak országunk vezetőjét, ami nem is csoda, hiszen miniszterelnöknek lenni rendszerint nem felhőtlen szórakozás. Nehéz, emberek sorsát befolyásoló döntések, nemtelen támadások jobbról-balról, állandó reprezentáció, mesterkélt koreográfia mentén zajló kötelező találkozók külföldi országok vezetőivel, ráadásul ugyanúgy jó képet kell vágni a magyar kormányt csesztető brüsszeli bürökratákhoz, mint a szabadságjogokat lábbal tipró autokratákhoz. Épp egy ilyen utóbbival készült találkozni hétfőn a miniszterelnök, amikor a kisbuszból kiszállva csodálatos meglepetés érte. Jó volt látni, ahogy a nemzet első embere hirtelen felszabadul a vállát nyomó súlyos terhek alól, és csak úgy sugárzik róla az őszinte, önfeledt öröm, amint észreveszi a nemzeti tizenegy csapatkapitányát. Nem véletlen, hogy a bejegyzés kommentelői is nagy lelkesedéssel fogadták a jelenetet, kiemelve a kormányfő fiatalosságát, vagányságát, vagy ahogy egyikük fogalmaz: „ez az igazi Miniszter elnök”.
Azt pedig már ne rójuk fel a kormányfőnek, hogy a nagy találkozás hatása alatt kissé figyelmetlenül parolázott a Dzsudzsák társaságában lévő fehér pólós úrral.
A profi készülődés
Egy államférfi persze akkor is államférfi is marad, ha éppen a tökéletes önazonosság pillanatait éli meg. Példaértékű az a fegyelmezettség, ahogy Orbán a legfelhőtlenebb csevej közben sem feledkezik meg arról, milyen magas rangú vendéget kell kisvártatva fogadnia, és pár szempillantás alatt rendbe szedi magát, gyakorlott kézzel többször is megigazítva öltönyét, nadrágját és nyakkendőjét.
Az összebújás
Ha bármit fel lehet vetni a szinte hibátlan videó ellenében, az nem más, mint hogy túl hamar érkezik az érzelmi csúcspont. Amikor ugyanis Orbán először hazainvitálja a nemzet legjobb futballistáját – „már hazajöhetne, nem tudom, mit keres ott az araboknál már, most már volt ott eleget” –, Dzsudzsák Balázs érzelmi megindultságában némileg váratlanul átöleli és kicsit megdögönyözi a miniszterelnököt. Gyönyörű példája ez annak, ahogy a közös ügy, a foci szeretete elsöpri a merev határokat, és rangtól függetlenül összehozza a magyar embereket, még ha az egyikük történetesen az országot kormányozza is.
Há’ nem?
Ha jobban megfigyeljük, a fizikai kontaktus azért egy picit váratlanul éri Orbánt, aki egy tétova mozdulattal mintha el is távolodna Dzsudzsák ölelő karjától, ám a következő pillanatokban többféleképpen is tanújelét adja, hogy még sincs ellenére a balszélső kedves gesztusa, hiszen:
- nagyokat nevet
- tréfás dorgálásba kezd: „Mit csinál ott? Nem csinál ott semmit.”
- lehull a róla a helyes kiejtés béklyója, csak annyira artikulál, mint bármelyikünk egy olyan baráti környezetben, ahol végre elengedhetjük magunkat: „Há’ nem?”
Az elnök úrhoz bármikor
„Nem a magyar bajnokságot szeretném most ledegradálni, azért még jobb külföldön játszani, mint a hazai bajnokságban” – mondta Dzsudzsák még 2014-ben, igaz, csak újságíróknak, nem a miniszterelnöknek, és nem utasításra, hanem kérdésre válaszolva.
Most viszont a többszöri a „jöjjön haza!” felszólításra azt mondta, hogy nagyon szívesen, illetve „elnök úrhoz bármikor jövök”. Persze az a 96 millió forint, amit Juhász Roland évente megkeres a Videotonnál, alighanem nem versenyképes Dzsudzsák arab emírségekbeli járandóságával, de mit lehet tudni. Az élcelődő dirigálásból és az évődő szervilizmusból kibontakozó dialógust felfoghatjuk egyszerű zrikálásnak is, de a miniszterelnök úr elkötelezettségét ismerve nem lennénk meglepve, ha egy kisebb munkacsoport valóban elkezdene dolgozni Dzsudzsák hazahozatalán.
Arab=arab
A komédiázás fonalát tovább gombolyítva Orbán bejelenti, hogy kész a diplomáciai kapcsolatait is bevetni Dzsudzsák hazaigazolása érdekében, amihez kapóra jön, hogy éppen az egyiptomi elnökre várakoznak. Sportnyelven szólva ezt nevezik bravúros helyzetfelismerésnek. Dupla csavar, hogy Abdel Fatah el-Sziszi nem azt az országot irányítja, ahol Dzsudzsák légióskodik, de a nekünk minden arab ugyanolyan ziccert kár lett volna kihasználatlanul hagyni.
A diplomáciai fűszer
Itt akár véget is érhetett volna a videó, ha Orbán Viktorból hiányzik a jó értelemben vett csibészség és a kötött formák oldásának elemi hajlama. Ugyanis a diplomáciának sem kell feltétlenül kimerülnie a karót nyelt protokollban, emlékezzünk csak a sokat tárgyalt Juncker-Orbán kézfogásra. Itt azonban most Orbán Viktor húz egy utánozhatatlant, és bevonja a magas rangú körbe a szerényen félrehúzódó futballistát. Ahogy egy kommentelő fogalmaz: látszik, hogy törődik az emberekkel.
A tapintat
El-Sziszi veszi a lapot, örömmel megismerkedik Dzsudzsákkal, sőt bókol is neki: „Magyarország nagyszerű csapat” – mondja. Nem tudhatjuk persze, hogy az egyiptomi elnök értesült-e a válogatott legutóbbi történelmi vereségéről Andorra ellen, ezért inkább Orbán Viktor visszafogottságát emelnénk ki, hiszen adta volna magát, hogy egy szellemességgel kicsit azért megfricskázza a csékát.
A panasz
Ehelyett azonban a miniszterelnök arab kollégájának is lamentálni kezd, hogy Dzsudzsák sem az OTP Bank Liga fényét emeli. Ez az a pont, amikor a szenvedélyes hangvétel hatására kezdünk arra hajlani, hogy tényleg komolyan gondolja.
A legnagyobb meglepetés
Nem kétséges, hogy Orbán Viktor nagyszerűen ért a focihoz. Maga is igazolt játékos volt, nélküle talán el sem kezdődne egy BL-döntő, szülőfaluja szomszédságában futballakadémiát alapított, amely mágnesként vonzza a tőkeerős befektetőket és szponzorokat, korszerű stadionokat építtet szerte az országban, és gyakorta meg is nyilvánul futballszakmai kérdésekben. Éppen ezért csak egy rövidzárlatnak, esetleg az arab országok megkülönböztethetetlen hasonlóságának tudhatjuk be azt, hogy nem jutott eszébe, hol is játszik éppen a legértékesebb magyar labdarúgó.
