Belföld

Huszonhét embert mentettek ki a Balatonból egyetlen nap alatt

Összesen kilenc esetben volt szükség vízirendőrökre a Balatonon vasárnap, ezalatt 27 embert mentettek ki a tóból, mindenkit másodfokú viharjelzés idején.

 A rendőrség tájékoztatása szerint a nap folyamán több vitorlás műszaki hiba miatt nem tudott biztonságosan partot érni, vagy akadt fent homokpadon. Az erős, viharos szél miatti hullámzásban kishajóval, kajakkal és gumicsónakkal is elsodródtak, két szörfös pedig annyira kimerült, hogy a vízirendőrök segítsége nélkül egyikük sem tudott volna partra jutni.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ismét figyelmeztet: az elmúlt időszakban tapasztalható viharos, mégis rendkívül meleg, váltakozó időjárás nagyban kihat mindenki szervezetére, főleg az idősebbekére. A vízen, vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen nagyon gyorsan kialakulhat egy veszélyhelyzet.

Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni, a vitorláshajók kivételével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik